Hellobello!
Bocsánat, hogy ilyen későn hoztam a részt, teljesen elcsúsztam vele, nagyon sajnálom és innentől kezdve sajnos suli miatt nem fogom tudni tartani magamat a heti 1-hez hanem 2-3 hetente lesz rész, de igyekszem előre szólni. Sajnálom, hogy várnotok kellett, de remélem jó lett!
Jó olvasást!
***
Úristen! Mindjárt!
Már vártam az erős csapást, de
valaki elkapta a karomat időben és próbált felrántani. Fél manőver közben
néztem bele a maszka, annak is a piros szemeibe. Peter volt az, aki elkapott, a
lábain lévő szerkezetekkel, de olyan erővel zuhantunk, hogy megakadályozni nem
lehetett a dolgot. Tompán csúsztunk a vízbe, azonnal elmerültem a karok között.
A hideg víz körbevett, átáztatva a ruháimat, hajamat.
Nagy karcsapásokkal löktem el a
férfit magamtól és úsztam a felszínre.
Tüdőmbe áramlott a hideg
levegő, azonnal fázni kezdtem. Peter újra megtalált.
– Ezt most miért kellett? – nézett
rám, majd leszedte a maszkot, ő is elázott.
– Mert meg akartatok ölni? –
néztem rá meghökkenve. – És most azonnal eressz el!! – taszigáltam minél
távolabb magamtól. Rázott a hideg már, vacogtak a fogaim, csontomig
hatolt a borzongás. Ha pár percig benn maradok a vízben, biztosan
meghalok...
– Vissza kell, hogy gyere! –
próbálkozott újra. – Van mit megbeszélnünk.
– Nem! – nyitottam fel a táskát és
a benne lévő pisztolyt szegeztem neki. – Hagyj békén, vagy meghúzom a
ravaszt.
