2015. június 16., kedd

5. Rész: A múlt és a kezdet metszete

Hellobello!
Meghoztam a következő részt, remélem tetszik! Vélemények, bármi jöhet, ezzel is csak engem segítetek!
Bucky múltját ERRŐL az oldalról szedtem.
Jó olvasást! :)
***

James Bucky Barnes:


     A lány tekintete meghökkenést sugárzott továbbra is. Vártam, hogy válaszoljon valamit.

– Engedj el! – tört fel hang a torkából. Nézése parancsolt, mivel hozzá voltam szokva, így reflexből elengedtem. - Hogy merészelsz? - sziszegte. Undorodott tőlem, amit félig-meddig meg is tudok érteni. Hiszen "múltkor" majdnem megöltem, noha nem ő volt a célpont, csak tévesztettem egy lakásnyit... Most meg megjelentem újra a semmiből és harcoltunk. Hát nem éppen kellemes fogadtatás, az biztos.
– Bocsánat! – motyogtam. Viszont még továbbra is ácsorgott, nem fordult meg a fejében, vagyis inkább eddig még nem sietett el.
– Hogyan higgyek neked? – harciasan csípőre tette a kezét. – Mi közöd Jameshez, azon kívül, hogy múltkor miatta majdnem megöltél... Tényleg miért is nem öltél meg?
Nevethetnékem támadt. Komolyan azért von kérdőre, hogy életben hagytam?
– Elnézést, akkor tévedtem egy kicsit. De most segítened kell nekem! – néztem mélyen a szemébe. Nem rettent meg, sőt állta a tekintetemet.
– Neked? Viccelsz velem? – nevetett fel, de erőltetett volt. – Mégis miben?
– Meg kell találnom James Liarét! – jelentettem ki.
Arca elkomorodott. Majd a következő pillanatban a torkomon éreztem a kezét.
– Nem! Nem és nem! – kiabálta mérgesen. Szorítása erősödött, noha ellökhettem volna simán, mégse erőlködtem. – Ő az enyém! Én. Fogom. Elkapni. És Én. Végzek. Vele. – tagolta szét a mondatot. Azt hittem pár pillanat múlva még tüzet is fog okádni. Ilyen hirtelen hangulatváltozás... Szemeiben harag lobogott, arca kimerevedett és izmai megfeszültek. Nem is gondolná az ember, hogy egy név ilyenekre képes... Pár centire volt tőle, láttam, ahogy fújtat, még az íriszében a halvány kékes sávokat, melyet szürkék törnek meg.
Nem reagáltam, kezei szorítása erősödött, végül elengedett.
– Sajnálom! – nyögte ki és térdeire ereszkedett. – De meg kell értened. Ő az enyém! – húzta ki magát céltudatosan.
– Rendben. – fújtam ki a levegőt, valahogy nem akartam még egyszer a nyakamon érezni az ujjait.... Végül is nem ő kell nekem.
– Tényleg? – lepődött meg. – Azt hittem Tél katonája nem adja ilyen könnyen át a feladatait. – grimaszolt egyet, majd az ágyhoz vonult és lesimította a szakadásokat, leült velem szembe. Figyelt, minden egyes mozdulatomat.
– Te meg honnan...? – Mi a franc? Honnét jött rá azonnal?
– Jajj ne játszd itt magadat! Ott a karod, kinézeted és szerinted miután életben hagytál, nem néztem utánad? – ráncolta a homlokát és egy mosoly jelent meg az arcán. Furcsa ez a nő!
– De nincs rólam a neten semmi.
– Hát tényleg nem sok, de alapos keresgélés után, majd belekukkantottam a szovjet rendszerbe is... – nézegetni kezdte a körmét. – Végül megtaláltam a múltadat. – kuncogott fel. Feltörte a rendszert? Hökkentem meg. Teljesen váratlanul ért, hogy ennyire jó információ kutatásban...
– Mégis miket tudsz? – kérdeztem meg. Többet tud rólam, mint én...
– James Buchanan Barnes az eredeti neved. Virginia állambéli vagy, Lehigh katonai támaszponton éltél szüleiddel... Ha jól emlékszem akkor 1917.-ben születtét. Szüleid már rég meghaltak, de te a támaszponton maradtál, ahol megismerkedtél Steve Rogerssal...

– Hagyd abba! – hagytam el önmagamat. Steve Rogers? Lehigh támaszpont? Ismerősen zengtek, de nem tudtam felidézni a képeket. Valami gátolt, valami a fejemben. De nem akartam hallani!
– 1941.-ben Pearl Habour után vetettek be, addig Steve-vel edzettél és akkor lett a fedőneved Bucky. – mesélte tovább monoton hangnemben, mintha direkt csinálná.
– Hagyd abba! – szusszantam egyet. Hirtelen kép villant fel a fejemben. De mielőtt még emlékezhettem volna rá, már el is tűnt.
– 1945.-ben a háború végén titeket bíztak meg, hogy elkapjátok Zemo bárót, aki náci tudós és tiszt is volt. – monoton darálta, akár egy diák, aki bemagolt egy hosszú verset. Se dallam, se semmi, csak a szavak folytonos áradata. Fittyet hányva mesélt tovább, látta az arcomat, de csak a szeme rebbent és folytatta tovább.
– Elég volt! – még inkább üvöltöztem és nagyot ütöttem a mellettem álló asztalra. Lapja eltört és összeroskadt az építmény. Csönd állt be. Pillanatnyi csönd? Igen... Ennyire kiborultam pár mondat hallatán? Igen, teljesen. Nem akartam tudni mit műveltem, már én se akartam emlékezni, hogy ki vagyok. Már Tél katonája vagyok!
– Ekkor Zemo repülőgépének bombáját akartátok hatástalanítani. Majd az felrobbant és te örökre eltűntél. Legalábbis egyesek számára... Egy folyóba zuhantál, mely hibernálta a testedet.
– Fejezd be! – akadtam ki teljesen. Fejemhez szorítottam a kezemet. Képek kezdtek el villogni a fejemben. Rövidek, de lényegre törőek. Láttam a mesélteket, még ha nem is fogtam fel. Homályosult a világ és szédültem. Fejem fájt és lábaim nem bírtak megtartani. Összeestem, de a lány karjai elkaptak, lassan döntött neki a falnak.
– Egy orosz tengeralattjáró talált rád évek múltán, akinek parancsnoka V. Karpov néven emlegettek. – folytatta tovább, de a hangja már csak tudatom szélét érintette.
– Amnéziában szenvedtél és ő ez ellen nem tett semmit, sőt "átprogramozott". Gyilkost faragott belőled és megáldott egy bal fém karral. Öltél és a köztes időszakokban pedig hibernált újra és újra...

– Hagyd abba! – kérleltem és végre tényleg csöndbe maradt vagy pedig csak nem hallottam már a hangját. Régmúlt dallamai csöngtek a fülemben, fegyverek ropogása, vagy épp csak egy baráti trécselés. Szemeim előtt sok kép, sőt ezer, több ezer kép forgott le, de nem találtam meg az összefüggéseket... Szinte éreztem, ahogy az agyam erőlködött, de aztán semmi se. Egyetlen arc villódzott előttem. Egyetlen egy... Ő lenne Steve Rogers? Az arc egy vékony fiúhoz tartozott, aranyszőke haja volt, kék szemei és mosolygó szája...


***
Annabeth Outlaw:


     Erről ennyit! Bucky a karjaim között ájult vagy aludt el. Borzalmasan éreztem magamat, sose volt lelkifurdalásom, hogy más életét és múltját olvastam el, de most... Mintha egy intim szférába hatoltam bele, amely valamelyest igaz is, hiszen többet tudok mint a "gazdatest".
Láttam, hogy nem emlékszik és mégis folytattam? Hogy miért? Mert ha én tudom, akkor ő is tudja meg, hogy kicsoda. Fontos az életünk, a személyiségünk, ha nem ismerjük magunkat, nem tudjuk mire vagyunk képesek és mire nem. Bucky, csak a Tél katonája egyéniség, egy gyilkológép, semmi több, de ha megtudná a múltját, a jelenét, tudná, hogy ő nem csak gyilkos, hogy volt egy élete, melyben barátok és családok várták őt... Tudom, hogy most ezzel nem sokat segítettem, de szépen lassan fel fog derengeni neki az emlékei és megérti őket...
Körbelestem a kuplerájos szobába. Buckyt karjainál fogva felráncigáltam az ágyra, hogy nyugodtan aludjon, míg én feltakarítok. Minden törött tárgyat egy kupacba a kukába vittem, összehajtogattam a szakadt szöveteket és felcímkéztem, a szilánkokat lassan felszedegettem. Holnap majd a takarító tudni fogja, hogy mit hova vigyen és mivel mit csináljon. Mire végeztem, addigra hajnali 3 is lett, úgyhogy fáradtan én is bedőltem az ágyba... Nem is gondolná az ember, hogy egy ilyen egyszerű nap, mennyire fárasztó tud lenni. Rögvest elnyomott a mély álom.


***
     – Jól vagy? – ültem mellé, mikor felébredt reggel. Addigra már reggeliztem és meg is fürödtem. Szemeivel lassan felmért, majd bólintott egyet. – Sajnálom! – jegyeztem meg és nyeltem egy nagyot. – Nem gondoltam, hogy ennyire nem emlékszel a múltadra.
Nem mondott semmit se, csak lassan felült, majd felkelt az ágyból is.
– De valami megmaradt? – tettem fel a féltett kérdést. Hátha sikerült valamennyit előhuzigálni a fejéből.
– Nem sok, csak egy arc... – hangja komor maradt.
– Ha már itt tartunk... – kezdtem bele. – Akár meg is beszélhetnénk a dolgot, majd mindketten el is tűnünk örökre.
– Talán... – motyogta. Körbelesett, meglepetés suhant át az arcán, majd mikor meglátta, hogy pólómnak az ujja fel volt tűrve, gondolom meg is értette, hogy feltakarítottam.
– Peter Chacelyt keresem. – jelentette ki minden kertelés nélkül.
– Tudtam! Semmi köze Jameshez. – grimaszoltam egyet.
– De igen is van! Épp emiatt kerestelek meg, mivel Peter az új célpontom, de nem akadtam nyomára.
– Áhháááááá! – esett le, noha még mindig nehezen hittem neki. – És senki se tudta megtalálni?
– Akinél próbálkoztam, ő nem. Azt mondta keresselek meg téged.
– És ki bérelt fel? – gondolkodtam el. Nem mintha annyira érdekelt volna. Mi van, ha csak közel akar férkőzni hozzám? Már megölt volna, ha tehette... Azt hiszem kezdek kicsit paranoiás lenni. De ha tényleg csak információ forrásként használ ki?
– Semmi közöd hozzá!

– Mi vagy te, kis gyerek? – hecceltem meg, de vállat vontam. –    Lehet róla szó!
– De?
– Nos, tartozni fogsz nekem eggyel! – kacsintottam rá. – Na, menjünk! Inkább saját gépemen néznék utána, ha már ebben a szobában semmi használható nincsen! - kaptam fel a kabátomat és már elindultam előre. Nem néztem hátra, hogy jön-e, úgyis jönni fog, fontos neki a munka túlzottan is... Együtt szálltunk be a liftbe és mentünk le. Némaságban, de most nem is volt szükség szavakra. Azonnal a recepcióhoz siettem, ahol még mindig az öreg férfi ácsorgott, amikor meglátott minket, rögtön elmosolyodott.
– Jó reggelt! – üdvözölt minket, mi is visszaköszöntünk. – Jól telt az éjszaka? – csillant fel a szeme. Szerintem félreértette a férfi a helyzetet, de ebbe már nem mondtam ellent.
– Persze! – mosolyodtam el. – Itt vannak a kártyák. – nyújtottam át, majd kifizettük a szobát megspékelve egy kis borravalóval, úgyis látni fogják, hogy kicsit rendetlenek voltunk.
– A viszontlátásra! – intett nekünk nagyban és már viharoztunk is kifelé.
– Az a recepciós... – kezdett bele Bucky. – Azt hitte, hogy mi... – pirult el. Már vártam, hogy mikor esik le neki, hogy a férfi az hitte, hogy mi egy pár vagyunk. Halkan felnevettem.
– Nyugalom! Minden embernek meg vannak a maguk gondolataik és gondoljon, amit akar... – vontam vállat.
Lassan a házamhoz sétáltunk. Vagyis egyik házamhoz. Három volt a városban, abból kettő inkább búvóhely. Az igazi a kertvárosi házakhoz sorolható, imádtam a helyet, de ott voltam a legkevesebbet. Senkinek se mutogattam, inkább több címen éltem, hogy legyen hova  menekülnöm és abban lakom éppen, ami közel van a munkahelyemhez. Most éppen a katonasághoz és a S.H.I.E.L.D.-hez.
Betessékeltem a házba, amely a harmadik emeleten volt. Elég nagy volt a számomra, de tökéletesen megfelelt. Műszerek sokasága feküdt a nappaliban, mellette a konyhában viszont rend volt, kivéve a mosogatóban.
– Bocsánat, a rendetlenségért. Régen voltam itthon. – azonnal elpakoltam az összes felesleges holmit. Kabátokat felakasztottam. – Valamit kérsz?
– Köszönöm, nem! – válaszolta.
Felcsaptam a laptopomat, majd elővettem a telefonomat. Pár nem fogadott hívás villogott, abból három a parancsnokom nevén futott, míg a többi Furytól érkezett. Hát igen, nem voltam és leszek ma... Majd holnap kimagyarázom.

– Tehát, Peter Chacely? – vontam fel a szemöldökömet. – Mit akarsz tudni róla? – száguldottak az ujjaim a klaviatúrán. Programot, program hátán nyitottam. Keresőmotorok indultak meg, búgott fel a rendszer.
– Igen. Mindent, amivel meg tudom ölni! – nézett rám. Elmosolyodtam. Nagyon elszánt egy férfi volt, pedig ez a bűnöző csak egy egyszerű kis mitugrász...
– Rendben! – mosolyodtam el és leültem mellé. Mutattam, hogy mit is csinálok, hátha megérti. Azonnal belevetettük magunkat a munkába, rendszerek ezrébe.

     Ezzel kezdődött meg James Buchanan "Bucky" Barnessal a barátságom, mely a mai napig is tartott...

6 megjegyzés:

  1. Huhuhuuuu! 1. Kommentelő! ;)
    Jó jó. Jól halad! Már féltem, hogy újabb bunyó lesz :D
    Kár hogy nem nagyon részletezted a beszélgetést tovább. De várom már, hogy hogyan is akarod folytatni !!!

    VálaszTörlés
  2. Oh. Nagyon köszönöm! A héten valamikor hozni fogom... Remélem, Addig tudsz várni :)

    VálaszTörlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  4. Nagyon tetszett és nagyon várom a következő részt :-) csak így tovább ;)
    Huh tényleg nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit fogsz kihozni ebből :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ohhh, köszönöm! Nos hát kicsit megakadtam, de próbálkozom. Őszintén, én se tudom mit hozok ki belőle, de örülök, hogy tetszik! ^^

      Törlés
  5. Ajjj mááááár! Hol a folytatás? :D
    De komolyan, nem nagyon van elképzelésem, hogy akar találkozni a többiekkel... Túl sok a lehetőség, nyitottan hagytad. Hozd hamar!

    VálaszTörlés

Layout by Alessa Belikov