15. Rész - Basszus!

Sziasztok!

Végre nagy kihagyás után tudtam hozni a következőt... Sajnálom, hogy ennyit kellett várni, de mostantól azt hiszem fogom tudni hamarabb is hozni a részeket!

Remélem ettől még tetszeni fog és véleményeket várok!

Ezen kívül köszönöm, hogy még e nagy kihagyás után is olvassátok a sztorimat!

Köszönöm, hogy vagytok!

Jó olvasást! :)

***

Teljes nyugalommal róttam az utcákat, zsebemben ott lapult a fegyverem. Végül is a Hydra bázis közelében vagyok ismeretlen vidéken... Így is bennem volt az érzés,  hogy ha megtámadnak, akkor aztán nem tudok sehova se menekülni és cellába zárnak,  megkínoznak, aztán mikor már egyáltalán nincs rám szükségük, megölnek. De ezt a kockázatot hajlandó voltam vállalni a bosszúmért. Végre úgy éreztem,  hogy szembe tudok szállni James-szel. Szembeszállok és meggyilkolom! Azt akartam, hogy az én kezem által halljon meg szenvedve, mert amit velem tett, azt sose fogom megbocsátani. Mióta a hadseregben megkezdődött a képzésem, azóta ez a cél lebegett előttem.  Ez adott erőt,  mikor laposra vertek, vagy nem bírtam lefutni a 10 km-t vagy mikor rajtam élcelődtek a társaim.  Ez töltött fel, ez adott energiát és kitartást... Lehet, hogy túlzottan is ragaszkodom a múltamhoz, ez befolyásol mindenben, és eszerint válik a személyiségem semmivé. Elpusztít a harag, a  bosszú,  minden normális emberi kapcsolatomat megöli, nem számít már nekem a tisztesség és becsület, még a Hydrához is képes vagyok csapódni... Fury félre ismert, nem vagyok Bosszúállónak való,  ahhoz én már túl elveszett vagyok és "mocskos", az én szabályaim nem valami jóért vannak, csak hogy Jamest likvidáljam az egész életemből... 

Egy sóhajt eresztettem meg, még néha engemet is bánt ez a kisstílűségem.  

Süvítést hallottam meg, azonnal fordultam tengelyem körül,  de az alak villámgyorsan száguldott el mellettem. Kitűnő látásom segített annyit, hogy két alakot vegyek ki, de egy töredék másodperc múlva nem messze tőlem álltak meg. 

Egy pár, pontosítva egy testvérpár, túlzottan hasonlítottak egymáshoz, hogy ne mondjam ezt. Magasabbik, a fiú fehéres haja arcába omlott, mely a szememnek bizarrul hatott. Ez most festi vagy olyan, mint az én szemem, hogy valami által vált ilyenné...? Testhezálló kékes futóruhát viselt, mely izmait kiemelte, sőt szinte már nagyította... Meg kellett hagyni,  jó képű arccal rendelkezett, de metsző tekintete lyukat égetett a homlokomba. Mellette nővére vagy húga állt, védően tartotta fel a kezét.  Vörös ruhát viselt, mely csak combig ért,  meglepetten láttam,  hogy ez nem zavarja. Míg testvére kékes megjelenésű volt, őt a vörös szimbolizálta, látszott, hogy sötét tekintetével kíváncsian egyben gyilkos hajlamokkal figyelt. Nem emlékeztem hirtelen, hogy kik is ők,  pedig pár pillanattal ezelőtt láttam az adatbázist, rémlett, hogy volt egy ikerpárról szó,  valószínűleg róluk.  

– 'Napot! – köszöntem és megtorpantam, de nekik nem volt éppen affinitásuk a jópofizáshoz. – Látom a köszönés taknyon csúszik – vágtam egy éles grimaszt. Biztos értem jöttek,  biztos a Hydratól. A fiú sebességét látva sejtettem, hogy fél perc alatt leszerelnek, biztos a lánynak is van valamifajta képessége... 

– Velünk kell jönnöd! – mondta halkan  a lány,  de teljesen tisztán.  

Elnevettem magamat, olyan tipikus filmszöveg volt, legalább megerőltethették volna magukat... – Hát hogyne... – villantottam egy vigyort. Külsőleg teljesen biztos voltam magamban, miközben belül agyam zakatolt valami segítő tárgy vagy útvonal után. Zsebembe nyúltam a fegyver után,  de lassú voltam. A fiú pillanatok alatt mellettem termett és mire kiszedtem, addigra úgy hasba vágott,  hogy elterültem a köves betonon. Láttam,  mozdultam, érzékeltem,  de még így se tudtam kikerülni. Egyszerűen nem ugyanazon a szinten volt a sebességünk.  Gyorsabb volt, én pedig ezt díszpáholyból néztem végig.  A pisztolyom után nyúltam, de kirúgta a kezemből. Így mielőtt még arcon is üthetett volna, elgördültem és álltam sebesen talpra. 

– Így állunk... – sziszegtem és emeltem fel a kezemet, de megint mellettem termett és elkapta a karom, kifordította, és meggörnyedve dobott át a válla felett. 

– Auch! – nyögtem mikor találkozott a talaj velem, vagyis inkább én vele... Roppant csont, majd reccsenő hanggal ugrott ki a vállamból. Felordítottam fájdalmamban, ahogy elöntött a szúró, égető kín és megtöltötte az agyamat. Egy pillanatra csak azt éreztem, majd a lány lépdelt hozzám és nézett le barna szemeivel olyan megvetéssel, melytől felfordult a gyomrom. 

Nem mondott semmit, csak ujjai között vörös fény csillant meg és lett egyre nagyobb. 

– Mi ez? – hörögtem és hunytam le a szememet egy pillanatra, hogy elvonatkoztassak a fájdalomtól.

De mire felnyitottam a szemeimet, senkit se láttam magam körül, így azonnal felkönyököltem. Vállam se égett annyira. 

– Hmm? – ráncoltam a homlokomat, de aztán csak sóhajtottam. Eltűntek.. Vajon miért? Mindegy is volt, lassan feltornáztam magam ülésbe, mikor is lépések hangja törte meg a csendemet.

– Üdvözletem! – hallottam meg a hangot, mely szinte sértette a fülemet. Nem ismertem, de nem jelentett jót, túl mézes–mázosan üdvözölt. Felnéztem.

Meglepetten konstatáltam a magas, szálkás, de valamelyest izmos alkatot. Fekete haja a nyakát nyaldosta. Zöld színű ruhát viselt több rétegben, melyről lerítt, hogy nem is idevalósi. Zöld köpenyébe belekapott a szél és lebegett a levegőben, ahogy lépdelt egyre közelebb hozzám. Zöld szemei szinte lyukat égettek az agyam hátuljára, mikor találkozott a tekintetünk, így azonnal elkaptam. Fehér fogai kivillantak vörös ajkai mögül, ahogyan elmosolyodott. Hófehér bőre világított a napfényben, már amennyi szabad volt a rétegezett ruhától...

Hirtelen olyan zavarban éreztem magamat tőle, hogy el tudtam volna bújni a hátsó kertben is...

Loki volt az... Sose találkoztam vele, de elegek voltak róla a hírek...

– Ne félj! – guggolt le elém és hideg ujjaival erőszakosan fordította maga felé az arcomat. Muszáj volt így a szemébe néznem, de passzívan tartottam magamat, számat keskeny vonallá préseltem. – Nézz körbe mit vittél véghez! – mutatott oldalra, ahol még mindig az utcán álltunk, de már a betont nem csak kövek borították. Sötét, vörös folyadék színezte be, és egyes helyeken még mindig folyt a sebekből. Vér...

Hirtelen a gyomrom bukfencezett egyet, ahogy a hányinger kezdett el kerülgetni. Ott feküdt Fury, Clink, Bruce, Tony, Steve, Natasha, a szüleim, Thor, Peter, közepén James–szel... Sérülésektől voltak teli, de mindegyiknek hófehér bőre volt, kililult szája és lehunyt szemei, hirtelen a levegő is lehűlt és szinte érezhető volt a hullaszag. Meggörnyedve fogtam a hasamat. Arcomból kifutott a vér és a hányinger kerülgetett.

– Csaknem nem ezt akartad? – hallottam meg a hátam mögül a hangot. – Elpusztítani Jamest! – mondta gúnyosan az exem nevét.

– Teeee! Mit tettél?! – fordultam felé teljes haraggal a szememben és ugrottam a nyakának, mire az illúziója elpárolgott és csak a levegőbe hadonásztam.

– Ne légy mérges... – legyintett egyet rám csak a távolból. Mire dühtől izzó szemekkel fordultam felé. 

– Nem ezt akartam! – sziszegtem rá és csuklott össze a térdem, ahogy odamásztam Natasha holtestéhez. – Nem ezt akartam! – bukott ki belőlem halkan és könnyes lett a szemem. A nő vére ruhámra ragadt, de nem is érdekelt, ahogy ott térdeltem. – Nem ezt akartam... Hidd el Nat... Én ezt nem... Tudom, sok mindent nem mondtam el... De én egyáltalán nem így terveztem, csak James... – néztem a férfi hullájára és megeredtek a könnyeim. 

– Ugyan már, ezek csak holttestek! – lépett oda hozzám a férfi és kezében fegyvert tartott rám. Farkasszemet néztünk, már nem féltem, csak valami nyomást éreztem meg a fejemben, mintha szét akart volna repedni szilánkokra. Bizsergett, de nem tudtam volna megmondani, hogy mi is okozza vagy miért. Figyelmem így is a rám szegeződő fegyveren volt. 

– Húzza meg, maga mocskos gazember! – köptem a szavakat.

– Ha ennyire szeretnéd! – húzta meg a ravaszt és képkockánként néztem meg, ahogy közeledik felém a lövedék. Teljesen nyugodt voltam, meg se éreztem, ahogy becsapódik és sötétedik el minden hirtelen...

***

Köhögtem, harákoltam, mindent csináltam. Tisztult a látásom és még mindig ott voltam az utcán, fölöttem a lány magasodott sápatag arccal és nézett össze fivérével.

Orromból a vér ömlött és fordultam oldalra, de vállamban a kínzó fájdalom azonnal jelzett, hogy nem lenne jó ötlet.

– EZ hogy csinálta...? – hallottam meg a suttogást és csak akkor esett le, hogy a lány egy illúziót hozott létre. Beleremegtem, ahogy kirázott a hideg. Honnét tudta? Honnét sejtette, hogy ez a gyengém?

Haraggal a tekintetemben fordultam feléjük. Ha ölni tudtam volna a látásommal, már réges-régen elpusztultak volna, az is biztos!

– Kurva életbe! – sziszegtem rájuk. – Mit tettetek velem?

– Te mit csináltál? – csattant a fiú hangja, mint ostor a meztelen bőrön.

Alig fordultam jobbra, mikor úgy halántékon rúgott és olyan gyorsan, hogy elvesztettem azonnal az emlékezetemet. Utolsó gondolatom: Francba! Megint!

***

Fejem megbicsaklott, ahogy magamhoz tértem.

– Mi a picsa? – dünnyögtem és tisztult előttem a kép. Egy szobába voltam bezárva, sehol egy ablak, vagy hasonló. Egy ajtó volt velem szemben, de semmi több. A szürke falak szinte rám akartak dőlni, olyan érzésem volt, a sarokban megláttam egy kamerát... Na ná!

Egy széken foglaltam helyet. Lábaim, karjaim le voltak kötözve, de már tagjaim zsibbadtak a kényelmetlen helyzettől. Bár az megnyugtatott, hogy orrvérzésem elmúlt és a vért is letakarították rólam, noha a homlokom erősen lüktetett, ahol megrúgott a srác.

Húzogatni kezdtem a csuklómat, hogy hátha szakad a kötél, vagy kicsúszik a kezem, de ehelyett csak a bőrömet sértettem fel. Előre látóak ezek a Hydrások. az egyszer szent!

A következő pillanatban nyílt is az ajtó, úgy tűnik a kamera nagyon, de nagyon segítőkész, és ellenem van.

– Végre felébredt! – ütötte meg a fülemet az érces hang és azonnal arra fordítottam a fejemet. Két alak sétált be, elől egy picivel alacsonyabb, katonás rövidre vágott, sötét hajú illető, ki furcsa intelligens szemüveget viselt. Kékes szemeivel engem vizsgált végig, tetőtől- talpig... – Ms. Outlaw! – biccentett és azonnal, ahogy többszörösen megnéztem az arcát, leesett, hogy ő Strucker báró...

Fájdalmas grimaszt vágtam, de még jobban meglepődtem a mellette lévő alakon.

Világosbarna haja hátra volt söpörve, noha egy belelógott szürkés szemeibe, melyet bárhol, bármikor fel tudtam volna ismerni, noha most valahogy túl élénken világítottak, mint nálam... Úgy tűnik magánál is tovább fejlesztette a szert, melyet nálam tökéletesre vitt... Napsütötte bőre sötétebb volt, mióta nem találkoztunk, de most is inget viselt, ahogy szokott farmerral. Szemei alatt kisebb karikák látszódtak meg, mintha napok óta nem aludt volna. Ajkait mosolyra húzta és kivillantak hófehér fogai – valaha simán elkapott volna a bizsergető érzés, de most csak utálatot éreztem. Gyilkolási vágyam fellendült, szorítani akartam a torkát és megfullasztani…

 – Beth, rég láttalak! – mondta halkan, de mély orgánuma megbizsergetett.

– James! Te rohadék!