9. Rész - Nem vagyok James Bond

Hellobello!

Meghoztam a következő részt, ahol kiderül, hogy is lesz a S.H.I.E.L.D-es akció.

Bízom benne, hogy jó lett. De azért véleményeket várok, főképp, ha az abszurditást és a hibákat írjátok bele. Mivel ezzel is csak segítitek a munkámat.

Ebben is benne van valamennyire a blogszövetségesem. Akinek átvett karaktere: Isabell, írója: S.B.Hawk és a blog: I'm the Goddess 

Zene: Avengers 2 Age of Ultron - Not Gonna Die |Skillet| Music Video

Jó olvasást! :)

***

     Futottam, ahogy tudtam. Innen csak menekülni lehetett. Ha én most harcba fogok kerülni Mr. Rogerssal, akkor kész,  garantáltan halott vagyok, vagy ha nem is, biztosan leleplez.

Süvítő hang hallatszott, de mire oldalra fordultam, addigra az eldobott pajzsa telibe talált. Olyan erővel ütközött nekem, hogy több métert is estem oldalra, pechemre ott talált el, ahol nem védett a rendesen a golyóálló mellény, azaz jobb bordáimnál, ahogy a pajzs forogva nekem ütközött,  a súrlódás elégette az anyagot, így a pulcsi elszakadt. De itt még nem állt meg, hanem az erő miatt a bőrömbe hatolt, majd tévesztett irányt és pattant le. Hallottam, ahogy még reccsen is a csontom, de a fájdalom csak a földön talált meg. Elöntött, gondolataim összekuszálódtak, légzésem máris sípolt.

– Aaaa... – nem tudtam többet mondani. Váratlan volt az egész,  kezemet oldalamra szorítva, kóvályogva felálltam. Addigra a kapitány is közel került. Nézett rám.  Micsoda úriember!  Nem üt meg nőt csak úgy,  ezen nevethetnékem támadt, de csak fuldokolni tudtam.

– Állj!  – rántottam elő a Berettámat, melyben alig volt golyó. Tekintete megmerevedett és a fegyvert kezdte el figyelni, amivel elkezdtem hátrálni.  Minden mozdulat fájt és lassan szivárogni kezdett a sebből a vérem.

*Bumm* Lőttem ki az első golyót,  amelynél maga elé rántotta a pajzsot, a következő lövedékem egy pillanattal később volt, csak lentről.  Telibe találva a térde fölött. Még nem ütközött a golyó,  de már nagy levegőt véve rohantam a lifthez. Körbelestem, de Steve már jött,  így a lépcsőt választottam.  Minden mozdulat fájt minden egyes lépéskor. Próbáltam másra összpontosítani, de mintha tűvel szurkálták volna az agyamat. Vékony,  hosszú tűvel... Léptei mögöttem döngtek.

– Itt vagy? - szóltam az adóvevőbe,  de Bucky nem válaszolt. Nem lett volna rossz, ha kiment a csávából, viszont azt hiszem, most vagy magamat mentem meg, vagy annyi. Gyorsan! Annabeth, gondolkodj! Ösztönöztem magamat és elkezdtem a fejemben végig futtatni az ötleteket.  Elsőnek a garázs jutott eszembe, de a kinti kapunál elkaptak volna, vagyis hát be volt omolva, nem tudtam volna egyáltalán kijutni. Ha kiugrottam volna, az se megoldás,  először az üveget kéne valahogy kitörni, másrészt nincs elég közel a víz. Ha a bejáraton megyek ki, az se jó,  már biztos jönnek vissza a katonák... A helyzetem aggasztó volt, sőt borzalmas. Fejemben futottak végig a S.H.I.E.L.D. alaprajz részletei,  hátha valami ötlet. De nem vagyok egy James Bond, akit az utolsó pillanat segít ki.

Talán,  ha át tudnék menni a repülőkhöz lentre... Jutott eszembe a gondolat, de azonnal kirázott belőle a nekem ütköző pajzs. Leestem a következő szintre, hál égnek nem tört semmi, viszont a pajzs nálam maradt... Mire Steve leért, addigra talpon voltam. És ez volt a mázlim. Lentről dobogás, láb dobogás hallatszott, jöttek a katonák.  Balra fordulva rohantam át az ajtókon, most egy iroda részben jutottam, de nem elég gyorsan. A férfi ütése épphogy nem talált.  De máris egy horgossal folytatta.  Blokkoltam, de az ereje megdöbbentett. Hát igen, ő egy szuperkatona, én csak a harcászat tökéletes Embere vagyok... Igyekeztem inkább elhajolni, de a pajzs és a sérülés gátolt. Átestem az asztalon, kezemből a korong kiesett, a férfi indult is a tárgyért. Elkövette a nagy hibát és előrángattam a másik Berettát és mellkason céloztam.

*Bumm* Lőttem ki a golyót akaratlanul is. Elsápadtam a másodperc tört része alatt, leesett, hogy épp Amerika kapitányt akartam megölni.

Elmozdult, a golyó a vállába hatolt bele.

– Én nem akartam... – hörögtem,  de a fegyvert rajta tartottam. Szemei furcsán fénylettek, arcán szánalom majd kifejezéstelenség alakult ki. Kezével megérintette a sebet.

Talpra kecmeregtem, de fájt mindenem, lassan hátrálni kezdtem, míg elég nagy előnyt éreztem meg és befordulva a sarkon sprintelni kezdtem mint egy őrült. A liftnél teremve, azonnal beléptem és már nyomkodtam is a legalsó szintet. Még láttam a férfi arcát,  ahogy megdermed és az ajtók bezáródtak. A lift megindult... Nem volt időm lazsálni, megfelelő kártya nélkül nem tudtam volna bejutni a hangárba. Elkezdtem ujjaimmal kikeresni a lift lámpájának oldalait, lerántva, kimászva jutottam az aknába, még mindig lefelé mentünk, de láttam az alját. Mivel Steve észrevette, hogy melyik gombot nyomogattam, így tudni fogja, hogy hova megyek...

Elrugaszkodtam és az egyik emelet patkáját szorítottam meg. Nehezen tartottam magamat.

– Jézusom!  – néztem le, még volt egy kis magasság. Alig bírtam szorítani, az ujjaim csúsztak az idegességtől, de a szomszéd oldalon megláttam a szellőző rendszert. Oda kell eljutnom! Elrugaszkodtam a faltól.

– Ahhh! – szorítottam meg a lift kábeleket. Még egyet ugrottam és feltornáztam magamat a rendszerbe. Sikerült! Muszáj volt pár pillanatra megállnom, az oldalam szúrt,  mindenem fájt. Steve elképesztő volt.  Itt nem arra értem,  hogy külsőleg,  noha be kell vallani, azok a széles, izmos vállak és mellkas, mélyre hatoló kék szemek, vastag száj.... Elpirultam. Micsoda gondolatok! Nem, most katonai szempontból. Sose gondoltam,  hogy ilyen erő lakozik benne...

Lassan tovakúsztam, bár minden mozdulat égetett,  valószínűleg kezdett lázam kialakulni. Egyre lejjebb és lejjebb jutottam. Már valószínűleg egy órája is itt lehettem, mikor a levegő annyira hűvössé és párássá alakult, hogy tudtam nem vagyok messze a célomtól. Csak ki akartam jutni, haza akartam érni és egy megnyugtató, meleg fürdőt venni, mely kimos belőlem mindent és elfelejthetném ezt a rémes ötletet.  De a háttérben mégis halványan ott fénylett a siker, hogy feltörtem a rendszert.  A laptop még a hátamon volt, de darabokban, már nem fog elindulni.

– Biztos, hogy itt? – jött Fury hangja távolról. Rögvest ideges lettem és idegszálaim megfeszültek.

– Igen – ismertem meg Steve hangját.  Halk nyöszörgés hagyta el a torkomat. A mester páros miért van még itt?

– Hogy tud csak ilyen könnyen bejutni ide valaki és feltörni a rendszert... – mérgelődött az igazgató. – Főképp,  egy nő...

– De már elkezdték elhárítani a problémát? – jött Steve hangja.

– Igen, nekiálltak a rendszer rendbe hozásával...

Rezegni kezdett a mobilom a zsebembe. Nagy nehezen kihalásztam, Fury villogott. Ha ezt nem veszem fel, akkor hiheti, hogy én voltam...?

– Tessék?  – imitáltam a fáradt hangot.

- Elnézést a zavarásért, Ms. Outlaw – érezni lehetett, hogy ideges a vonal végén.

 Tudja hány óra, hajnali fél 4. Ennyire mi sürgős? - igyekeztem a felháborodottat adni.

– Az, hogy a holnapi edzés elmarad. És ha véletlenül elaludna, akkor nem kell késnie.

– Nem ért rá holnap? – nyöszörögtem,  de visszhangzott, így hamar abba is hagytam. Elég jól sikerült imitálnom, hogy jelenleg a saját házamban alszom, vagyis keltettek fel.

– Sajnálom.  De nem! Majd holnap még hívom!  – rakta is le a mobilt.

– Ki ő?  – jött Steve hangja rögtön.

– Nem tudom. Jelenleg egy ügyes katona tanonc, éppen képzem ügynöknek, de túl jó, és semmi nyoma ennek.

– Túl jó?

– Igen, gyors reflex, gyors sebesség,  gondolkodása páratlan,  és semmit se látni a tesztekből. Mintha normális ember lenne.

– Szuperkatona netán?

– Nem, ahhoz kevés,  de több mint egy átlagos ember – halkultak a szavak. Igyekeztem követni őket,  de valahol elfordultam tőlük,  így elvesztek a szemem elől.  Nagy sóhaj tört fel belőlem.  Ideje menni. Eljutottam a szellőző végéig.  Teljesen lenn voltam a talaj szinten. Nem kellett ugrálnom... Körbelestem.  Egy hatalmas gép ácsorgott,  körülötte kisebb-nagyobb létrákkal. Ahogy néztem a több 10 méter magas mennyezetet, megakadt a szemem egy zsilipen. Ott fogok kijutni,  de ahhoz fel kellene mennem és Furyt elkerülni... Négyig számoltam magamban, majd kitoltam a kezeimmel a rácsot halkan. Minél kevesebb zajt okozva. Számat összeszorítottam,  úgy kecmeregtem tovább kihasználva az árnyékokat. Lassú voltam, de megérte.

– Te, ott! – jött egy hang. Megfordultam,  egyenesen rám mutatott egy munkás.  Gyér haja sapka alá volt beszorítva, szürke kezeslábas szerűt viselt barna cipőkkel. – Ott van valaki! – kiabált.

Elindultam, hogy nyerjek egy kis időt.  Már másztam felfelé,  mikor pisztoly lövés hallatszott és mellettem pattant le. Beömlött pár katona és jöttek felém.  Megjelent Steve és Fury is. Parancsokat osztogattak és mindenki felém haladt. Egyre feljebb húzogattam magam, ahol kellett ott ugrottam. Már nem érdekelt a fájdalom,  csakhogy kijussak. A pajzs közeledett felém,  láttam, ahogy forogva repült. Lehajoltam, így fölöttem pattant le. Az emberek elkezdtek felmászni hozzám. 

– Franc! – sietnem kell! Megduplázott tempót vettem fel, így célpontnak se lettem stabil.

Vagy ennyire borzalmasan lőttek,  vagy egész jó voltam, mert golyó nem talált el. Már fenn voltam, de a létrán már jöttek utánam. Elővettem a Berettát és a létra két csavarját ellőttem, így kifelé dőlt,  míg középen meg nem feszült a többi csavar.

– Gyerünk! – szorítottam meg a zsilip kormányt, teljes erőből elkezdtem húzni.  Lassan, csikorogva megmozdult, végül kinyílt.  Bemásztam és a katona kártyájával haladtam tovább.  Második ajtónál jutottam az utolsóhoz. Nagy levegőt vettem és kitártam, a víz beáramlott, én pedig ki. Az ajtó utánam becsukódott... Kinn voltam! De az öröm nem tartott sokáig.  A víz hideg volt, sebemet átitatta, és szúrt.  A levegőm véges volt és messze voltam a felszíntől. De a nyugalom elárasztott, nem voltak hangok. Csak a békesség, semmi se zavart volna meg... Sötét vett körül, legszívesebben itt maradtam volna, hogy ne kelljen kiúsznom, szembenézni a valósággal. Csak itt, egyedül... Éreztem, hogy az oxigén készletem csökken, harántba kezdtem el kapálózni felfelé.  Valószínűleg kirendelnek egy helikoptert... Nyomás!  Rúgtam a lábaimmal nagyokat.

– Ahhgg! – jutott a szervezetembe tiszta levegő,  de nem volt idő erre,  a helikopter hangja felberregett. Lebuktam a víz alá,  és így úsztam ki... Lábaim nehezen kapaszkodtam meg a tiszta talajon, de még befutottam a fák közé.  A gép reflektorral keresett,  majd az erdő fölé is magasodott. Itt se maradhattam, biztos, hogy küldenek egy egységet a keresésemnek. Lomha kocogásba kezdtem bele...

***

     Kiszálltam a taxiból. Három autóval jöttem ide, hogy ne tudjanak lenyomozni. Ruhám még mindig nedvesen tapadt a bőrömhöz. Egy sötét alak ácsorgott a bejáratnál. Megdermedtem, előbb elkaptak mint hittem. De Bucky jött a fényre. 

– Jól vagy? – jött hozzám, én pedig a karjaiba omoltam. Már a lábam nem bírt tartani. Oldalam égett,  fejem kóválygott, és a láz rázott.

Az ajtóhoz vitt, amit még sikeresen kinyitottam, de utána kész voltam.  Felvitt az emeletre, a fürdőmbe. Megeresztette a vizet. 

– Innen menni fog! – javasoltam neki, mikor lehámozta rólam a pulcsit. – Hozz elsősegélyt a konyhából. – küldtem el és levetkőztem. A forró zuhany alá léptem, mely olyan jól esett. Nem az a hideg tavi víz... Leégette rólam még a koszt is, sebemet kimosta. Nem néztem ki valami szépen, több lila foltom is lett. Mire kimentem a szobából, Bucky várt, csak egy törülközőt csavartam magamra.

– Köszönöm! – vettem el a dobozt. – Fürödj meg! – taszigáltam be a terembe. – Hozok váltás ruhát és meg nézzük neked is a sebeidet.

 Hulla fáradtan baktattam át, felvettem egy rövid nadrágot és egy lenge ujjatlant. Gardróbban elkezdtem előkotorászni apám régi cuccait, már ami egyáltalán volt, végül egy bő inget sikeresen találtam és egy térdig érő melegítő nadrágot is. Gyorsan bedobtam a fürdőbe és már el is kezdtem nézegetni az oldalamat.

– Össze kell varrni! – jött ki. Csak bólintottam. Leült velem szembe, kezemből kivette a tűt és intett, hogy inkább tartsam a pólót. – Majd mindenképp le kell jegelni. Mi történt? – kezdte el az összefoltozást.

– Telibe talált egy pajzs... – grimaszoltam a fájdalomra.

– Kész is! – fejezte be a munkát.  – Máshol?

– Oh, nem. Csak pár zúzódás – mosolyodtam el. – Neked?

Levette az inget és több karcolást is felfedeztem rajta. Egyik se volt vészes, noha talán fertőtleníteni nem ártott volna. Mivel ennek híján voltam, így a szokásos borzalmas ízű whiskyt öntöttem rá. Pillantásom nem sokára a fém karjára esett. Ügyes volt, aki odaillesztette... Kicsit a bőr ráncos lett körülötte, de tökéletesen passzolt.

– Ennyi! – tettem le az üveget. – A nappaliba megágyazom neked!

***

    Nem tudtam aludni, egyrészt mivel egy férfi volt a nappalimban. Egy szexi férfi... Aki valószínűleg félmeztelen.

Másrészt még mindig erősen égett bennem az egész történés. Nem szabadott volna megtennem, lelkifurdalás kezdett megkörnyékezni, amit ugyan igyekeztem elhessegetni, de inkább leslattyogtam a konyhába, hogy igyak egyet.

– Nem tudsz aludni? – jött Bucky hangja.

– Aham... – vontam vállat.

– Én sem... – jegyezte meg. Leültem mellé és megkínáltam egy pohár szesszel, de elutasította.

– Ha nem, hát nem – húztam le az ő részét is.

*** 

     Kinyitottam a szememet. Délután lehetett, legalábbis amennyi fény ömlött be. Mocorogtam egy kicsit, de lábaim egy testbe ütköztek. Szemem kikerekedett és azonnal felültem. De bántam is a mozdulatot, mert oldalamba a kín belenyílalt.

A kanapén aludtam el, egyik oldalon én, másikon Bucky szuszogott még. Egy "ágyban" aludtunk... Még jó, hogy voltam annyira fáradt és nem történt semmi.

Kikászálódtam, ittam egy kávét, és megettem egy szendvicset. Majd felmentem és leültem a laptop elé.

"Brooklyn, Clermont Avenue 299" Gépeltem be és a google maps egy tipikus brooklyni házat dobott ki. Újra felmentem a S.H.I.E.L.D rendszerbe, sokkal könnyebben ment, noha látszott, hogy más programozók a helyreállításon kezdtek el dolgozni.

A rendszer a házra is kidobott pár dolgot. Kamera felvételeket, egy bázis alaprajzát, és ilyesmik.

– Máris dolgozol? – jelent meg Bucky. Felöltözött ugyan, de látszott, hogy nem rég kelt fel, haja összevissza kuszálódott, a pólója félrecsúszott, így fém válla meglátszott.

– Igen! – bólintottam. – Tudod, S.H.I.E.L.D.-es és egy bázis a lakása. Nem lesz egyszerű betörni, főképp, hogy van pár kamera és gondolom ennek köszönhetően éjszaka fegyverrel alszanak, és éberen. Vannak ötleteim, de nem tudom mennyire kivitelezhetőek. Ugyan, a ház alsó részére lifttel kell menni, de mi nem megyünk arra.

– Mi? – akadt meg.

– Igen, csak nem azt hiszed, hogy egy képzett ügynököt csak úgy meg tudsz ölni, főképp, hogy Clint is vele van?

Nem válaszolt, inkább csak leült és intett, hogy mondjam a tervet.

– Tehát, az lenne, hogy a második emeleti ablakokkal kezdjük. Belülről nyitható, így kell üvegvágó, de onnantól szabad a pálya. Noha, mivel éber alvók, így én a biztonság kedvéért körberaknám bombákkal...

*Ring, Ring* Szólalt meg a telefonom. Elsápadtam, "Fury"-t írta ki...