2017. március 2., csütörtök

2. Rész - Auf Wiedersehen!

Hellobello!
Kisebb csúszással, de érkeztem. Sajnos, nem tudom hamarabb hozni, mert tanulok, meg érettségi, elnézéseteket kérem előre miatta, de igyekszem :)
Nos, Hannah múltja szépen lassan kezd alakulno, a Hydra pedig jön :D
Remélem tetszik, jó olvasást!
***
Képtalálat a következőre: „rain tumblr gif”
1944. Október
Minden köthető egy véghez és egy kezdethez, de mindkettőt nem vagyunk képesek egyszerre látni. Egy döntéssel belekezdünk valamibe, de nem tudhatjuk, hogy az jó vagy rossz. 
Így indult ez is, csak egy egyszerű reggelként, amikor a szürke, gomolygó felhőkből szitált az eső, a napocska pedig elbújt, sugarai nem tudták elkergetni a hatalmas fellegeket, melyek elterültek az égszínkék égen.
Fülsértő ébresztő csilingelt, betöltötte a néma kis szoba csöndjét, és felkeltette az egész lakás alvóit. Fehér, vékony kéz nyúlt ki és erőteljesen ütötte le a vekkert, hogy kussoljon már végre.

2017. január 25., szerda

1. Rész - A parancs, az parancs

Hellobello!
Hopsz, hónap vége, vagyis ItS fejezet, ami jól összekavar mindent, de majd szépen kisimítgatom a szálakat. Továbbra is tartom azt, hogy ha valaki nem olvasta az első évadot, nem baj... Igen, ígéretem szerint az javítás alatt áll, valamikor fogom is... Szépen sorjában. 


És most önreklám!444!
Indítottam egy sci-fantasyt. Igen, saját ötlet, mily meglepő a dolog... Yggdrasil Vére. Ami amúgy Thor-Loki fanficnek indult volna, de végül is egy skandináv mitológiát felhasználó cyberpunkká alakult át, és hamarosan nyitni fog. Hátha valakit megfog ennyi ^^


És hát, jó olvasást! Puszillak benneteket!
*** 

Egy vonal. Majd még egy és még egy. Végeláthatatlan sorokat töltött ki a falakon. Újabb karcos krétával rajzolt fel valaki még egyet. Fekete és vörös váltakozott furcsa algoritmus által.  Miszerint az emberi áldozatokhoz vöröst rendeltek, míg a feketéhez pedig egyéb bűntényt. Sajnos vagy nem sajnos, vörös több volt, mint kellett volna. Sőt már egy is nagy probléma, ha belegondolunk, hogy valaki megölt egy embert, de hogy nem egyet. 10-et, 20-at, 50-et és még többet. A szőke lány végig nézett a művén. Évek óta írta fel a falra, amikor idelátogatott, noha a mostanin kívül a többi megkopott. Ettől talán megnyugodott a lelke vagy hasonló, nem tudni, de szükségesnek érezte, hogy feljegyezze. Ez volt az ő lelkifurdalása.  Ez mutatta meg, hogy ki ő és mit is tett. Nem lappangott benne érzés, hogy kioltotta valakinek az életét, nem voltak álmatlan éjszakái, nem érzett semmit sem. Szánalom, kegyelem, türelem?  Messze álltak tőle.  Csak meghúzta a pisztolyt, elvágta a torkát, öntötte a mérget a poharába, kitörte a nyakát vagy halálig kínozta, csak hogy bizonyítson. Hogy ő valaki, és értékes, hogy ő Hannah Herrmann. Ő a Hóhér, akitől lehet rettegni. 

2016. december 21., szerda

Prológus

Hellobello!
Végül is eldőlt a blog sorsa, hogy már pedig a második évadot e/3-ban fogom tovább vinni, úgy sem Annához tartozik már igazán. Az eleje lehet sokaknak lesz ismerős, már aki emlékszik, de senki ne essen kétségbe. Ezt az évadot lehet úgy olvasni, hogy nem kell ismerni hozzá az elsőt, csak a vége fogja egybemosni a dolgokat. Nagy hangsúly lesz a Hydrán, KGB-n és a Tél programon, ahogy ez már jóval erőszakosabb, darkosabb évad lesz, mint az előző... 
De, kezdjük :D Remélem velem tartotok még! 
Jó olvasást! :)
***
Üres. Mint a pohár, a legegyszerűbb pohár, melynek semmi dísze, gravírozása, vésete nincsen, csak ki van öntve és várja, hogy valaki tiszta vizet töltsön bele. Várja, hogy puha ajkakhoz legyen emelve és fel legyen használva. Senki sem szeret ölbe tett kezekkel ülni, ha tudja, hogy tehetne valamit, de végül mégsem teszi meg az emberek többsége. Hannah is így volt napokkal, hónapokkal, évekkel, évtizedekkel ezelőtt, de mégsem tett soha semmit sem. Tudta, akarta, mégsem mert ellene fellépni. Féltette az életét? Vagy lehet, hogy szerettei szenvedtek volna károkat? Ki tudja megmondani? Mert én nem. Hannah zárta el magában ezeket először direkt, majd... Majd rosszabb történt. 
Kongó léptek hasítottak a szürke, homályos, rideg folyosó csöndjébe, ahol az őrökön kívül egy árva lélek se mozdult. Csak ők és a kamerák, melyek minden ajtót, minden pillanatot megörökítettek, hogy senki se tudjon észrevétlen megszökni, de ez még csak egy ujjnyi a tökéletes rendszerből. Nyomás, hő érzékelők és még lehetne sorolni, csak hogy az ember bele se tudna gondolni. 

2016. október 27., csütörtök

Információk és ízelítő!

Hellobello!

Na végre ide is eljutottam, hogy most összegezzem, hogy mégis mi várható az ItS további életében.
Ugyan, most egy kis pihenőt fogok tartani, vagyis inkább tartok. Nem hiszem, hogy olyan sokat. Egyrészt, mert a designot meg akarom csinálni, másrészt pedig lassan megindulnak a részek javításai, mert azért már nyitás óta is eltelt év, én pedig csak fejlődtem, így azért egy szintre behozom mindegyiket (valljuk be nem árt, főkép a prológust olvasva xD ). Nem tudom, hogy mennyi időt vesz igénybe, de az teljesen biztos, hogy még karácsony előtt visszatérek. Szerintem december eleje lesz, mikor túl vagyok már a szalagavatómon, és akkor rendesen újra neki tudok ülni.

2016. szeptember 24., szombat

24. Rész - Az utolsó búcsú

Hellobello!
Nahát, nahát, elérkezett az évad utolsó része, amit nagyon vegyes érzelmekkel írtam meg. Mikor a blogba kezdtem, nem is gondoltam, hogy idáig eljutok, aztán tessék. 
Igazság szerint, nem így terveztem a végét, de hát alakulgattak a dolgok bennem is. Úgyhogy aszerint jött ez a rész. Egy kis Bucky, Hydra, és egy temetés... 
Nehéz szívvel fejeztem be, de valahol örültem is, hogy befejeztem. De! Lesz folytatás! :)
Igaz, arról külön bejegyzélst fogok írni, hogy mik változnak, mik maradnak, emnnyit kell várni, és a köszönet nyilvánítás természetesen.
Addig is! Köszönöm, hogy velem tartottatok eddig! Jó olvasást! :)

***
James Liare:
A tudás néha fájdalommal jár. Lehet jobb inkább a tudatlan, ostoba állapot, minthogy az őrlődő igazság, de minél tovább húzzuk, annál jobban fáj, esetleg, ha véletlenül magunk derítjük ki, akkor pedig az elárultatottság érzésével élünk. Nem tudom, hogy melyik a jobb, de most örömmel bújnék az ostoba, süket ember bőrébe, hogy a saját képzeletem mentsváraiban andalogjak. Megkímélném szívemet a fájdalomtól... Bármennyire is üvölt az elmém, hogy felejtsek, hogy ezeket nem is érzem, mégis a belsőm... Meghasadt. 
– Miért? – motyogtam magam elé a csöndben, mikor a szobámban egyedül maradtam végre. Így is hihetetlenül kellett igyekeznem, nehogy az arcomról leríjon, mikor megjött Rumlow a pálcával, Strucker számon kérte és bevallotta, hogy nem bírta megállni, hogy ne lője le... A kis féreg, fogalma sincs mit tett! A báró még egész nyugodtan viselte, hiszen neki mire is kellett volna Beth? Kihallgatni, mosott katonát csinálni? De én?... Azt hittem, hogy azonnal megölöm akár a saját két kezemmel. Végett vetett Beth életének, akit maximum én ölhettem volna meg?! Én! Az én dolgom lett volna! Csak nekem volt jogom hozzá, hogy az utolsó pillanata is én legyek, ha nem törik meg az akarata a sok kérlelésre. Én, én, ÉN! Erre ez a senki, ez a megégett arcú szörnyeteg, ez tette vele! Oh, az én drága Bethem! Egyetlenem...

2016. augusztus 27., szombat

23. Rész - Lopjunk hullát!

Hellobello! Hát meghoztam a következő fejezet is... Egyre közeledünk az évadzáró részhez, amikor majd jó pár információt fogok hagyni, hogyan is lesz a blog sorsa...
De most még nem tartunk ott, most van Quillék terve: a hulla lopás :D Igyekeztem kissé szomorúnak indítani, de komikusra zárni, hát talán sikerült, talán nem, csak most, hogy nincs Anna, próbálom nem könnyekben tocsogónak leírni a többieket és érzéseiket, persze még mindig kevergetve az információ áradatot is.. 
Emiatt sok nézőpont lesz az évad végéig. Sajnos, vagy nem sajnos, de E/1 miatt így sikerült csak megoldanom :)
De remélem, hogy tetszik. Kommentelni, feliratkozni szabad!
Jó olvasást! :)

***
Steve Rogers:
Egyszer egy művész egy kőbe véste mi az, hogy veszteség, majd utána összekarcolta az egészet.  A veszteséget nem lehet szavakba önteni,  csak érezni lehet... Ott a lelkünkben mindig tudjuk, mindig marad nyoma: legyen az a kedvenc könyvünk,  vagy egy szerettünk. A sok emlék eltemetheti, de ott lesz mindig, még ha nem is vesszük tudomásul: a tudatalattink megőrzi.
Nem ismertem, nem tudtam, hogy ki ő,  de az, hogy elém ugrott, hogy beáldozta magát,  mégis azt mutatja, hogy közel állt hozzám? Nem tudom, hogy miért zavar ennyire a halála, de mégis ott lappangott bennem az érzés.  Miattam halt meg, mint annyi ember régen,  pedig csak jót akartam: megvédeni minél több embert, akit tudok...
– Ennyire zavar? – szakította meg a gondolatmenetemet egy mély,  kissé karcos hang egy ilyen esti órán.  Felpillantva egy álmos,  borostás arcot láttam,  aki szinte belemászott az aurámba, olyan közel hajolt, mikor felült mellém a pulthoz és töltött magának is egy italt a már félig üres üvegből. – Áldozatok mindig vannak... Már három napja történt,  az istenért! – szívta be mélyen a levegőt a playboy.

2016. augusztus 10., szerda

22. Rész - Fordult a kocka

Hellobello!
Na hát, elérkezett a következő rész, mely remélem nem lesz akkora kiakadás, mint amire számítok... De annyira mindenkit megnyugtatok, hogy nem ez lesz az évad záró, hanem még folytatódik a dolog... De most már minden szépen felgyorsul, hogy újabb kis titkok kerüljenek majd elő...
De még az átvett karakter él, mely a Mischief and Blood című blog Valorja!
Ettől függetlenül, remélem, hogy tetszik és kommentelni bármikor szabad!
Jó olvasást! :)

***
Az élet, mely oly könnyen ki tud csúszni a kezünk közül. Nem is figyelünk és hopp, máris beütött a baj. Csak egy balesetnek indulhatott, de komoly lett. Noha ezt nem mondanám éppen balesetnek, hanem szinte már hívtam a Halált... Hívtam és ő el is jött. Ő, akit egyelőre még nem vártam, de mégis megjelent fekete köpenyben, széles kaszával. Kinyújtotta a kezét, én pedig... Elfogadtam?
A sötétség iszonytató volt, minden porcikámba beette magát, ahogy pörögtek előttem életem képei. Apám, anyám, boldog gimnazista éveim. De olyan gyors volt, hogy fel sem tudtam fogni, csak míg egy előtt meg nem állt. Azonnal tudtam, tudtam, hogy pontosan hol vagyunk térben és időben. A félhomályos utca kiélesedett, mintha jó magam is ott lennék. Újra átéltem azt a pár percet, azt a kis pillanatot, mikor az életem mindenestül felfordult. Este volt, már egy lélek sem mászkált az utcán, én is csak azért voltam kinn, mert szabadnapot kaptunk a katonaságban. Ki lehetett menni...

2016. július 25., hétfő

21. Rész - Színre lépő Halál

Hellobello!

Na hát, megérkezett a következő rész és lassan haladunk a kötet záró végkifejlet felé...
Hát... Nem tudom, hogy mennyire volt várható, hogy Annabethre ez a sors vár... Remélem ettől még nincs harag :D

Viszont a blogban már megcsináltam egy átvett karaktert, ahogy most is egy ilyen kis szösszenetet mutattam előre, méghozzá Valor érkezett meg Detective Ravenna blogjáról a Mischief and Blood -ról, mert hogy megcsináljuk azt, ami a filmekben, hogy összevonunk pár jelenetet :)

Remélem tetszik a rész amúgy, vagy bízom benne...
Jó olvasást! :)

***
Mennyire akartam meghalni? Nos, semennyire, vagy éppen mindent megadtam volna érte.  Csak míg James élt,  addig... Továbbra már nem terveztem az életemet, hiszen mit is kezdhetnék ezek után.  Nincs diplomám,  a katonaságot sem fejeztem be, Fury mellett sem maradhatok örökre és a titkot már most félig felfedtem. Hogy lesz akkor tovább? Fogalmam sem volt, de azzal tökéletesen tisztában voltam, hogy ott leszek majdnem harminc évesen és nem tettem még semmi mást, mint illegálisan tevékenykedtem…
Semleges arccal figyeltem a közeledő golyót, ami elől elmozdulhattam volna simán,  de még sem tettem meg, hanem lefagyva ácsorogtam. Hihetetlen,  oly régóta nem érzett nyugalom áradt szét a testemben kitöltve minden zugot. Meglepő volt, hogy képes vagyok ilyet még tapasztalni, de ennek ellenére mégis olyan felemelkedő volt. Nem kellene foglalkoznom semmivel, nem nyomná felelősség a vállamat, és minden maradna úgy, ahogy eddig. Olyan elem voltam a szerkezetben, ami cserélhető, amire már nem volt szükség és most akarnak valami jobbra váltani...

2016. június 29., szerda

Külön rész - Alternatív Buckyval - Lelkem szilánkjai

Nos, ez a rész, olyan, aminek semmi köze a történethez, viszont, még régebben valami ilyen módon terveztem, hogy találkozik Annabeth valakivel, de valljuk be a betörés talán jobbnak, pattogósabbnak tűnt, mint egy ilyen. Tehát, ez egy vázlat.
Még egyszer ismétlem: ennek semmi köze sincsen a történethez. Ez csak egy...  fanfiction fanfictiona (?) :D
Remélem azért tetszik.
Jó olvasást! :)

***
Kopogó hang törte meg a folyosó csöndjét, ahogy az ébenfekete magassarkú minden egyes lépésre ütközött a márvány padlóval. A cipőhöz tartozott egy pár feszes, női láb, melyek eltűntek a vérvörös fodrok között, amik egy szoros estélyihez tartoztak. Nem egy férfi fordult a libegő női alak után, aki céltudatosan sétált a terem felé. És mielőtt még megszólíthatták volna, már tova is tűnt, akár egy csoda. 

2016. május 31., kedd

20. Rész - Egyszer minden kiderül

Hellobello!

Nos, drágáim mérföldkőhöz értünk, ahol is először a feliratkozókat, majd a kommenteket szeretném megköszönni éééééés megjött a 20. fejezet!!! 
Ennek alkalmából megint külön rész érkezik, aminek témáját oldalt szavazhatjátok meg, vagy pedig ötleteket ide is ajánlhattok, mert most aztán mindenre nyitott vagyok ^^

Altertől kezdve a romantikus szálig, persze, akár kérdés felelet is lehet hozzám intézve, így kisebb titkokat tudhattok meg rólam, és a történetről is! ^^ :)

Köszönöm szépen és ezzel egyetemben remélem, hogy a mostani rész is fog tetszeni! Kommentek jöhetnek!
Jó olvasást! :)
***

Hazugság.  Hazugság mindenhol. Egy világot építettem fel vele és nem csak a körülöttem lévőket,  hanem magamat is átvertem. Elhittem, hogy amit csinálok az jó,  de még se vallottam be senkinek, csak hatalmat gyakoroltam és kihasználtam az előnyöket,  amiket kaptam vele. Bizalmakat döntöttem romokban,  de másoktól elvártam, hogy igazat mondjanak, különben a saját életünkkel fizettek volna meg, vagy épp tényleg meg is haltak. Lelkiismeret?  Volt, de már nincs. Felemésztette a harag, a düh James iránt, aki tönkretett, akin bosszút akarok állni.  De mielőtt bármit tehettem volna, megbuktam. Penge élén táncoltam és leestem. A zuhanás még csak most kezdődött el, de nem látom,  hogy lenne bármiféle mentőkötél, mely a becsapódástól megmenthetne. Nem mintha félnék,  csak az fáj,  hogy amit meg akartam tenni, az nem sikerült és Mr. Liare még mindig valahol a Föld felszínének tetején mozog...

2016. május 5., csütörtök

19. Rész - Mert fekete merci terepjáró

Hellobello!
Hosszú idő után meghoztam a következő részt, melyben nem kis dolgok történnek és kezdem összekapcsolni a szemszögeket a végkimenetelhez, mivel, hogy ahogy számoltam most már túl jutottunk a a történet felén és innen már csak az én gonoszságom irányít... Muhahah :D
Viccet félretéve, köszönöm a feliratkozókat, akik megint bővültek.
Terjedelmes részt hoztam most nektek, remélem tetszik, aztán tessék csak kommentelni, nem harapok ;)
Jó olvasást! 
***

Végig ölel,  magához szorít és fojt meg szépen lassan az érzés.  Élni akarsz. Ohh, és aki nem? Aki megízlelte a keserű halált és még sem vágyik az életre tovább? Azokkal mi van? Annyiszor simogatta őket a Végzet csontos ujja, hogy már inkább azt a hideg, jeges érintést várják,  mint az élvezhető, édes életet.  Vagy csak egyszerűen arról van szó,  hogy annyi borzalmat, szörnyűséget végig csináltak,  hogy az ő bűneiket csak a Halál tudná elmosni, mint víz a sziklára száradt vért...
 – Utol fognak érni minket! – sziszegte a mellettem ülő férfi.  Ha nem éppen helyzetben lettünk volna, még meg is kockáztatom, hogy alaposan végig mérem... De most... Leginkább az útra figyeltem, ahogy a kis tragaccsal elértem a maximum sebességkorlátot. 
– Ennél nem tud gyorsabban menni! – faroltam be az erdei útra. 

2016. április 5., kedd

18. Rész - Útmutató Hydra-ból menekülőknek

Hellobello!

Kisebb-nagyobb csúszással, de meghoztam a következő részt, mely az eddigi leghosszabb fejezet lett, és még így se történt annyi dolog benne, mint vártam... 

És most már eléggé felpörögtek az események, más kérdés, hogy talán kissé irreális lett a szökési út, de szeretjük a nem hétköznapi dolgokat :D

Na, jó, szóljatok rám, ha nem hiszitek el és nagyon zavaró, meg tudom érteni, hogy az... Véleményeket örömmel várok!
Jó olvasást! :)

***

A pillanat, amikor elég elveszettnek érzi magát az ember. Szinte már ott tart, hogy nem is próbálkozik tovább,  mert esélytelen.  Úgy is meg fog történni,  nem lehet megakadályozni... Valahol tudat alatt ez az én kibaszott pesszimista felfogásom. Hál istennek, azért nem olyan fából faragtak, hogy feladjam. Ha egyszer úgy is meg kell halnom, akkor meg fogok, de addig én megteszem azt, amit lehet... Na jó,  ennyire se vagyok optimista. Valahol a kettő között lebegek, mikor mi, de általában küzdök a túlélésért, mint minden ember. Nem is emelem magam feljebb, mert tulajdonságok alapján nem vagyok különb náluk,  az, hogy James pedig valami elfajzott, emberszerű lénnyé tett, az sajnos a vakságomnak köszönhető.  De tanultam az esetből remélhetőleg...
Mégis,  most, hogy itt volt a szemem előtt,  nem tudtam véghezvinni a bosszút!  Kissé félreszámítottam a dolgokat... Túlbecsültem magamat és alá pedig a Hydrát. Miért is jutottam volna be olyan könnyen?  Noha a mutáns tesók igazán kitettek magukért, látszik,  hogy többek nálam.  Kisujjukba kerülne elpicsázni engem, még ha küzdenék is... Most mégis olyan szerencse ért,  hogy valaki jött segíteni, szinte már meghatott, hogy Bucky gondolt rám.  Nem egyszer adtam információt neki, vagy nem egyszer húztuk ki egymást a slamasztikából, mint mikor a S.H.I.E.L.D-be betörtünk...

2016. február 28., vasárnap

17. Rész - 1945 és a fánk

Hellobello!
Meghoztam az új részt!
Kezd forrósodni a helyzet. Remélem tetszik!

Ebben a részben egy másik blogger társam írásának főszereplője került bele. Úgy mond egy "szövetség" van köztünk, így egy alkalommal felhasználom a karakterét, ahogy Isabell-t is.
Karakter: Florica Blog: Marvel Fanfictions
Jó olvasást! :)
***

Baszki!  Komolyan jobb szót nem tudtam a helyzetre mondani. Baszki. Ekkora pechet! Nem is értem,  hogy mit gondoltam?! Csak úgy lazán bemegyek, elnyerem a bizalmukat, kikutatom Jamest, majd megölöm és távozom? Hát kész röhej vagyok! Nevetséges,  hogy ilyen könnyűnek hittem. Némán nevettem magamon, hogy mégis milyen könyvbeli helyzetre gondolhattam... És nem segített,  hogy találkoztam James-szel, sőt csak még zavartabbnak és idegesnek éreztem magamat. Mintha a rendezett gondolataim közé egy kést szúrtak volna bele, mely mindent szétvág, szétzilál.
Elkezdtem rángatni a karjaimat, eléggé esélytelennek tűnt.  
– Bazd meg! – sziszegtem és tovább vonaglottam a székben, hogy mégis miért nem szakad el a tetves kötél.  
Majd hirtelen törte meg a nyöszörgéseimet, szenvedéseimet az ajtó nyitódó hangja. Azonnal felkaptam a fejemet és ért el a következő sápadó roham. 
James jött vissza? Oh, neeeeem!
Magas, peckes alak lépdelt be. Fekete kabátot viselt széles vállain fekete nadrággal. Alatta fehér ing feszült – tökéletesen kirajzolva mellkasát. Fölötte egy sötét színű nyakkendőt kötött meg precíz háromszög alakban. Kezében egy sétapálca foglalt helyett, és mikor megállt előttem – vékony ujjai között kezdte el forgatni. Ében fekete haját hátratűrte, noha egy tincs zabolátlanul az arcába lógott.  Sötét szemeivel felmért, megvizsgált, és minden egyes rezdülésemet megjegyezte. Vékony,  duzzadt ajkai halvány, sejtelmes mosolyra görbültek, mely engem nem éppen lenyugtattak. Loki, a baj istene állt előttem,  akit az illúzióban láttam.  Azonnal harag és félelem kavarodott fel bennem. Megjelenése nem éppen bizakodó volt a számomra...
– Loki – dőltem hátra a székben és meg se próbáltam ideges lenni. Hideg nyugalmat igyekeztem sugallni egész testtartásommal – kifejezni, hogy nem félek tőle.  
– Ms. Outlaw!   –  jegyezte meg olyan gúnnyal a nevemet, hogy kezem szinte lendült volna egy csattanó,  égető pofonra. De ott volt a fejemben az illúzió továbbra is, ahogy mindent beborított a vér és "Te akartad ezt" mondat. Apró grimasz futott végig az arcomon, de összeszedve magamat továbbra is ridegen néztem rá.  
– Fortyog benned a harag – indult el körbe, mint vadász,  aki a prédáját figyeli és támadja le. 
– Benned meg a hatalomvágy – válaszoltam unottan reflexből. 
– Fel fog emészteni, de ez valahogy téged nem érdekel.  Csak, hogy megöld... Che... – rázta meg a fejét.  – Mert szeretted. Kicsinyes, emberi érzés, mely ostobaságot generál. 
– Csak azért mondod, mert sose érezted,  milyen, ha szeretnek – villant rá a tekintetem. 
– És pont e miatt a harag miatt leszel tökéletes – fejezte be a gondolat menetét, kikerülve a megjegyzéseimet. Semleges arccal figyelt, de volt benne valami… Valami nem kézzel fogható érzés. Se nem negatív, se nem pozitív. Vágyszerű.
– Mégis mihez? – néztem rá.  Pont előttem állt meg és támaszkodott úgy meg a szék karfáin,  mint 5 perccel ezelőtt James. De ez más volt. A levegő teli volt utálattal, feszültséggel. Mindketten irtóztunk a másiktól, mire pimasz mosoly keletkezett az arcomon. 
– Azt hittem, hogy isten létedre kissé méltóságteljesebb vagy. De szimplán csak egy embernek tűnsz, aki hisztizik a hatalomért. 
– Úgy gondolod? – jelent meg az arcán egy ördögi mosoly, ahogy széthúzta az ajkait és kivillantak fehér fogai. 
– Igen, úgy!  – néztem vele farkas szemet, de forogni kezdett a gyomrom. Tekintete olyan mélységet árult el, megannyi érzéssel,  hogy fulladozni kezdtem szinte alatta. Noha fogalmam se volt, hogy a kisugárzás, mitől támadt,  de fojtogatóan tekert körbe.  Sokszor mondják,  hogy szem a lélek tükre. Végre megértettem, hogy miért is... Azonnal elkaptam a fejemet – nagy hiba volt – máris nyomást éreztem,  hogy megvillant az uralkodó képessége.  Most is fölöttem gyakorolta, azzal hogy nem néztem a szemébe.  
– Undorító vagy! Mit akarsz tőlem?  – grimaszoltam egyet elhajolva tőle.  Ennyit a pimasz énemről... Mély levegőt vettem, hogy újra összeszedjem magamat, és akaratomat kinyilvánítsam. Ha egy James Liare nem tört meg, akkor egy Loki sem fog. 
– Csak nem megadta magát, kedves? – vigyorgott egyre jobban rám, akár egy kisgyerek. Nehéz volt elhinni, hogy az, aki ekkora kalamajkát okozott New York-ban, az ennyire örüljön, hogy eggyel több vagy kevesebb ember fölött gyakorolhat hatalmat. 
Felnéztem rá,  mint aki menten egy kanál vízben is meg tudná fojtani, és lényegében így is volt. Ha szabad lettem volna, akkor már biztos, hogy nem kelne fel a padlóról.  
– Süket is vagy? 
– Nem. Csak szeretem, ha behódolnak nekem. Ne mond, hogy te nem, mikor számítógépes izéket törsz fel. Minden alkalommal újabb rendszert teszel magadévá – lökte el magát a széktől és vizslatott továbbra is. 
– Mit. Akarsz. Tőlem?  – sziszegtem a kérdést és újra megrántottam a csuklómat szorító kötelekből az egyiket. 
– Majd meglátod, több eszed lehetne – nézett homlok ráncolva rám.  – Pont te, aki senkiben sem bízol... – indult meg kifelé lassú,  komótos lépésekkel, kezében pörgetve a pálcát,  végül ütemesen kezdett el vele kopogni. 
– SOSE! – kiáltottam utána. – Soha nem fogok segíteni neked. 
– Még akkor sem, ha ezzel megölheted Jamest?  – fordult egy pillanatra vissza és azonnal nyeltem egyet, ahogy a gondolat megfogott. De kiment, mire visszavághattam volna valamit. 
Dúltam-fúltam haragomban. Nem elég,  hogy a Hydra elkapott, de erre még kaptam egy hataloméhes, kisgyerek istenséget, aki valamire fel akar használni!  Kimondottam rossz arányaim voltak,  sőt!  Itt az ideje, hogy léphessek, de végleg erről a tetves helyről.  Amikor terveztem, akkor nem éppen így gondoltam. Azonnal körbenéztem a szobába,  hogy mit is használhatnék... Bár a falakon semmit sem láttam,  az ajtón kívül nem volt itt semmi sem.  Egy nyamvadt vágó eszköz vagy bármi más.  Teljesen üres volt, úgy tűnik,  hogy kimondottan kiélvezték a tárgyak el-kipakolását. 
Rángatóztam, tagjaimat húzogattam, de egyik se akart engedni a szorításból. 
– Nem hiszem el – átkozódtam tovább és ez így ment percről-percre. Óráról-órára...


***
Steve Rogers:
Újabb lapozás,  újabb oldal. Már nem is tudom pontosan, hogy mióta ültünk itt és nézegettük az aktákat. De nem egyet, vagy kettőt,  esetleg hármat.  Mivel Tony nem emlékezett arra, hogy pontosan hol is látta a háromszögeket, így nekiállhattunk páran az összeset megnézni,  mely nem volt éppen a legjobb időtöltés, mikor már a századikat rágta át az ember. 
– Gyerünk,  gyerünk emberek! – tapsolt egyet a milliárdos. – Így sose fogunk végezni!  
A válasz csak morgás volt. Pont ő sürgetett minket, mikor alig nyúlt párhoz, noha legalább vizet és fánkot biztosított. 
– Tony még mindig nem emlékszel? – tette fel Natasha a kérdést.  Rajta is látszott már,  hogy elege van a papírlesésből. 
– Mondom, hogy nem... Szerinted mit csinálok?  – harapott vele jóízűen egy fánkba. – Hmm, ez a fánk tud valamit – sóhajtott fel. – Véletlenül nem tudod, hol van az akta? – tette fel a kérdést a süteménynek. 
– Legvalószínűbb, hogy egy édesség meséli el neked – jegyeztem meg kissé csípősen. Néha igazán meg tudott lepni a bádogember a viselkedésével. És segítőkészsége világhírű.  Csak ha nagyon muszáj,  akkor hajlandó.  A papírok nem érdeklik... Pedig ő is kíváncsi lehetne, hogy ki Fury új diákja. Valahogy túl más a lány,  túlzottan.  Amilyen fiatal, olyan mély érzéseket hordott a tekintetében... Emlékezem vissza, mikor találkoztunk,  de ügyes is...
– Én ezt most passzolom! – dobta le magát Clint egy székre.  Megnyúzott arca kialvatlanságról árulkodott.  – Most jöttem meg és azonnal irodai munkás lettem... – ásított. – Pedig Bobbival se beszéltem még – vette elő a telefonját. 
– Na, tessék.  Én legalább nem nőzök – mutatott a playboy Clintre. 
– De nem is keresel – hajolt ki Natasha. Vörös fürtjei megvillantak a fényben.  
– Várjatok!  – sétált ki Bruce egy akta kupac mellől.  Szemüvege lecsúszott az orra végére és nézett mindenkire,  kissé tanárias beütést keltett. – Azt hiszem találtam valamit – emelte meg a vékony laptömeget, melyet a kezében tartott. 
– Mutasd! – sietett ki Thor is a többiekhez és állt meg a doktor mellett. Egy fejjel magasabbról olvasta el, mit Banner tartott neki. 
– Azt hiszem... – kezdett bele Bruce. – A Kapitánynak mondani fog ez valamit... – rakta le az asztalra, hogy mindenki láthassa.  Én és Tony azonnal fölé hajoltunk, és húztuk szét a lapokat. 
– Ezt nem hiszem el ... – jelent meg Tony arcán egy grimasz. Ugyanis a papírok egy lerombolt épület képei voltak és fekete–fehérek.  Vagyis nagyon régen készültek.  Mellette újabb lap mutatott egy fegyvert, melyben kék töltet világított.  
– 1945... – olvasta el a dátumot Tony, de hangja sokkal mélyebb és komorabb lett, mint eddig volt, még a fánk is visszakerült a dobozba. 
Újabb fotó egy szimbólumot mutatott, mely egy koponyát ábrázolt.  Szemei feketén meredtek a semmibe, és ott ahol a nyakhoz kellett volna illeszkednie – csigolyák helyett, 8 polipkar bukkant ki és ágazott szerte. 
– Hydra... – pillantottam fel, az arcomon aggodalom suhant át.  – Bucky után Annabeth lenne az új jel? – húztam el a számat. Nem szerettem visszaemlékezni a dolgokra, akkor veszítettem el Buckyt és a Hydra tönkretett.. 
– Ki van zárva – vágta rá Natasha.  – Régóta ismerem. Nem ő...– akadt meg a mondatban. Hamar felfogta, hogy az az Annabeth,  akit eddig ismert, az már nem létezik.  Valami bosszúéhes, haragos, rejtélyes nő került a helyébe.  
– Nem – mondta Bruce. – Ezt nézzétek – húzott elő egy fényképet,  melyen egy boríték látszott. A felirat rajta réges-régen elmosódott, ahhoz, hogy olvasható legyen, de tökéletesen látszott rajta a két fordított háromszög,  mely csak a jobb sarokban foglalt helyet. 
– Igen – mondta Tony. – Ezt láttam. 
Újra kezembe vettem az aktát, igyekeztem összepárosítani, hogy ki lehet Annabeth. Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy az lenne, de akkor mi köze a szervezethez… 
– Fiatal... Ha Hydrás... – néztem rájuk,  mindenkinek az arcán ugyanazt olvastam le, mint a sajátomról. Senki se akart igazat adni és csak reméltük, hogy tényleg nincs köze semmihez. 
– Meg kell keresnünk!  – mondta halkan Thor. – Ha tényleg az, amiről beszéltek, akkor az is lehet, hogy ezért ment el...
Natasha falig fehéredett, ahogy a többiek se éppen örültek.  Ha Hydrás... Ha tényleg köze van a dolgokhoz... 
Mindenki egyszerre mozdult és viharzott ki a teremből.  Ideje lesz megkeresni Annabeth-t és beszélni vele!


***
Annabeth Outlaw:
Félig elaludva ültem a helyemen. Még mindig az átkozott székhez kötözve,  mikor egy lány jött be. Fiatal volt, biztosan nem töltötte még be a 18–at. Barna haja laza copfba volt kötve.  Szürkés szemeivel vizslatott engem. Nem egy erős alkatnak tűnt, kopottas ruhái meg elárulták helyzetét.  Talán egy szolgáló.  Úgy tűnik erre is van pénz itt már... Minden mozdulatát figyeltem. 
Kezében egy tálcával egyensúlyozott, melyen egy tányér volt valami zöldes cuccal és egy pohár víz.  
– Szia – köszöntem rá és csak ekkor esett le, hogy mennyire is éhes,  főképp szomjas vagyok. – Ki vagy? 
– Florica – válaszolta halkan és rakta ölembe a tálcát. 

– Mint látod meg vagyok kötözve.
– Tudom – bólintott egyet, kissé tört akcentussal beszélt, de lehetett érteni.  – Mondták,  hogy segítsek. 
– Inkább kihagynám az étkezést, de azért kösz. 
– Nem raktunk bele mérget, ha emiatt idegeskedsz – felelte, mire csak felhúztam a szemöldökömet, végképp nem hittem neki.

– Kösz, de akkor is kihagyom, inkább csak innék – ráztam meg a fejemet, mire csak bólintott és tartotta a számhoz. Úgy tettem mintha kortyoltam volna, majd megráztam a fejemet és a pohár kiesett a kezéből. Hangos csapódással szilánkokra tört. Ártatlan arccal néztem rá, Florica azonnal nekiállt összeszedni a darabkákat. Pár ügyes mozdulattal léptem egyre, hogy ne vegye észre.
Hamar a nagyobbakat a tálcára rakta, majd ki is viharzott. Ez gyors volt... Valószínűleg nem nagyon kedvelt meg...
Ekkor próbáltam felvenni a nálam maradt darabot.. Próbáltam... Annyira a székhez voltam erősítve, hogy sehogyan se tudtam a kezembe juttatni a darabot, hogy kiszabadítsam magamat. 
– Picsába már! – morgolódtam. Kezdett betelni a pohár. Nem igaz, hogy nem tudok szabadulni! Egy kibaszott kötél miatt? Tovább mocorogtam, már véresre horzsoltam a csuklóimat, de nem érdekelt. Majd a székkel kezdtem el ugrálni, kihasználva a súlyomat. Reméltem nem annyira tartós és hamar összetörik alattam. Ugyan tudtam, hogy figyelnek a kamerákon keresztül, de legalább a kötelek hagyjanak már békén.
Dübörgés hallatszott, ahogy egyre-egyre közelebb került. Ugye nem hozzám? 
Még gyorsabban kezdtem ugrálni, ahogy reccsenő, szisszenő hanggal kezdte megadni magát a szék. 
– Gyerünk, gyerünk! – suttogtam és nem érdekelt, hogy mennyire is fájt, de tovább mozogtam.
*Reccs* Hallatszott és először az egyik lába tört el és engedett a karfa, majd, ahogy dőltem a másik is. 
– Végre, bazd meg! – kiáltottam fel, de ekkor szinte bevágták az ajtót és néztem fel, hogy ki is jött be. Már azt hittem el akarnak vinni, de mikor egy ismerős arccal kerültem szembe, hatalmas sóhaj hagyta el a tüdőmet.
– Bucky! – vigyorodtam el.
– Sietnünk kell! – léptett mellém és vágta el a madzagokat és rángatott talpra. Végig néztem rajta. Katonai ruhát viselt, de színtiszta feketét. Fém karja tökéletesen látszódott a vörös csillaggal. Barna hosszú haját most összefogta meglepetésemre. Nem is állt neki rosszul. – Áramszünet van, addig el kell tűnnöd, csak egy ideig kísérlek el. Már így is jönnek! Érthető voltam? – vonszolt kifelé, alig tudtam vele lépést tartani.
– Igen, mondjad a tervet!

2016. február 6., szombat

16. Rész - Háromszögek, mint kulcsok


Hellobello!

Naaa, most egész hamar hoztam a részt és szerintem ezt a 2 hetet, vagy akörült fogom tartani. Így jobb lesz. 

Most már kezd bemelegedni a helyzet, remélem jó lett a rész. BÍzom benne, hogy jól vagytok és véleményeket szívesen várok.
Jó olvasást! :)
***

Emlék.  Emlékek.  Minden embert ezek alakítanak. Ott vannak lényünk minden egyes pontján. Ezekből építkezünk, ezek határoznak minket meg, ezek miatt cselekszünk, ezekből vagyunk valakik. El tudjuk képzelni, hogy milyen az, amikor valaki emlékek nélkül élni. Soha semmi, sose tudja kik a szülei,  vagy mi a neve; amit megtapasztal, azt azonnal el is felejti. El tudjuk képzelni?  Nem... Nem lenne egyéniség,  nem lenne semmi, csak a test, ami mutatja, hogy valaki, de még maga a személy se tudja megmondani, hogy ki is ő... Hiszen elvesztette a beszéd emlékét is. 
Ezer meg ezer darab villant fel előttem,  csak attól,  hogy megláttam Jamest. Azt a Jamest, aki a tanárom volt, aki kísérleti alanyt csinált belőlem, és akit szerettem. James... Volt éjszaka,  mikor imaként mormoltam a nevét a szerelemtől, de most... Most beleremegtem a dühbe, mely fellángolt bennem. Ezek a lángok emésztették a testemet, ezek öltek meg szépen lassan. Tudtam,  hogy meggyilkolnak a saját indulataim, ha ennek egyszer vége lesz, akkor én is csak egy kiüresedett emberré válok,  mely használhatatlan bármire is... De az még odébb van. Meg akartam ölni,  látni akartam a tekintetét,  amelyekkel engem fog utoljára látni.  Nem egyszerű bosszú ez a szeretetemért. Itt én voltam a tét, akit feláldozott, mert azt hitte jobbá tesz... Így árulta el a bizalmamat,  a szerelmemet és mindent, ami én voltam.

2016. január 19., kedd

15. Rész - Basszus!

Sziasztok!
Végre nagy kihagyás után tudtam hozni a következőt... Sajnálom, hogy ennyit kellett várni, de mostantól azt hiszem fogom tudni hamarabb is hozni a részeket!
Remélem ettől még tetszeni fog és véleményeket várok!
Ezen kívül köszönöm, hogy még e nagy kihagyás után is olvassátok a sztorimat!
Köszönöm, hogy vagytok!
Jó olvasást! :)

***
Teljes nyugalommal róttam az utcákat, zsebemben ott lapult a fegyverem. Végül is a Hydra bázis közelében vagyok ismeretlen vidéken... Így is bennem volt az érzés,  hogy ha megtámadnak, akkor aztán nem tudok sehova se menekülni és cellába zárnak,  megkínoznak, aztán mikor már egyáltalán nincs rám szükségük, megölnek. De ezt a kockázatot hajlandó voltam vállalni a bosszúmért. Végre úgy éreztem,  hogy szembe tudok szállni James-szel. Szembeszállok és meggyilkolom! Azt akartam, hogy az én kezem által halljon meg szenvedve, mert amit velem tett, azt sose fogom megbocsátani. Mióta a hadseregben megkezdődött a képzésem, azóta ez a cél lebegett előttem.  Ez adott erőt,  mikor laposra vertek, vagy nem bírtam lefutni a 10 km-t vagy mikor rajtam élcelődtek a társaim.  Ez töltött fel, ez adott energiát és kitartást... Lehet, hogy túlzottan is ragaszkodom a múltamhoz, ez befolyásol mindenben, és eszerint válik a személyiségem semmivé. Elpusztít a harag, a  bosszú,  minden normális emberi kapcsolatomat megöli, nem számít már nekem a tisztesség és becsület, még a Hydrához is képes vagyok csapódni... Fury félre ismert, nem vagyok Bosszúállónak való,  ahhoz én már túl elveszett vagyok és "mocskos", az én szabályaim nem valami jóért vannak, csak hogy Jamest likvidáljam az egész életemből... 
Egy sóhajt eresztettem meg, még néha engemet is bánt ez a kisstílűségem.  

2015. november 10., kedd

14. Rész - Végre elkezdődött!

Hellobello!
Végre meghoztam a következő részt, megint egy csúszással, de most már picit talán előbb tudom hozni, mint eddig...
Remélem attól még jó rész lett!
Zene:Really Slow Motion - Gender ("Captain America: The Winter Soldier - Trailer 2" Music)
Jó olvasást! :)

***
Ma hirtelen jövő mámor,  az érzés,  hogy újra láthatod.  Mely felégeti a testedet, porrá válsz tőle.  Ahogy a mondás tartja: "Porból vagyunk, porrá leszünk. " Akár így is lehet értelmezni... A mézédes öröm,  hogy bosszút állhatok a naivitásomért, a női méltóságom eldöngöléséért, a szeretetem semmibe vételéért. Megborzongtam, és minden eddigi rosszullétem eltűnt egy csapásra. Vigyorogva raktam le a telefont.  A hívás nem volt hosszú,  de annál velősebb.  A kis mocsok Sokoviában van egy kis faluban, ott látták utoljára,  vagyis tegnap... Azonnal ültem fel, egy pillanatra elkapott a szédülés,  a fejem megrázkódott, de nagy sóhaj segítségével összeszedtem magamat, mire egy kéz fogta meg a vállamat. Máris visszazuhantam a valóságba,  nem voltam akárhol,  hanem a Bosszúálló toronyban voltam és körülöttem Bruce, Thor és Tony az ajtóban állt.  Nem voltam jó helyzetben, valahogy le kellett volna lépnem a kérdő tekintetektől, mivel hogy mind a hárman rám néztek, Thor tolt vissza az ágyra.
– Ohmm... – törtem meg a kínos csöndet és eltaszítottam a segítő kezet. – Nekem... – húztam el a számat és újra lepattantam az ágyról. 
– Csak ne olyan sietősen Ms. Outlaw!  – tendált beljebb Tony,  kezében itallal. – Bruce – intett a doktornak, mire máris a göndör fürtös hajú férfi felé fordultam. Teljesen nyugodtan nézett rám, így nem kellett félnem,  hogy bármelyik pillanatban képes lesz Hulkká változni...

2015. szeptember 22., kedd

13. Rész - A titok nyitja

Hellobello!

Bocsánat, hogy ilyen későn hoztam a részt, teljesen elcsúsztam vele, nagyon sajnálom és innentől kezdve sajnos suli miatt nem fogom tudni tartani magamat a heti 1-hez hanem 2-3 hetente lesz rész, de igyekszem előre szólni. Sajnálom, hogy várnotok kellett, de remélem jó lett!

Jó olvasást! 
***

Úristen!  Mindjárt!
Már vártam az erős csapást, de valaki elkapta a karomat időben és próbált felrántani. Fél manőver közben néztem bele a maszka, annak is a piros szemeibe. Peter volt az, aki elkapott, a lábain lévő szerkezetekkel, de olyan erővel zuhantunk, hogy megakadályozni nem lehetett a dolgot. Tompán csúsztunk a vízbe, azonnal elmerültem a karok között. A hideg víz körbevett, átáztatva a ruháimat, hajamat.
Nagy karcsapásokkal löktem el a férfit magamtól és úsztam a felszínre. 
Tüdőmbe áramlott a hideg levegő,  azonnal fázni kezdtem. Peter újra megtalált.
– Ezt most miért kellett? – nézett rám,  majd leszedte a maszkot,  ő is elázott.
– Mert meg akartatok ölni?  – néztem rá meghökkenve. – És most azonnal eressz el!! – taszigáltam minél távolabb magamtól. Rázott a hideg már,  vacogtak a fogaim, csontomig hatolt a borzongás. Ha pár percig benn maradok a vízben,  biztosan meghalok...
– Vissza kell, hogy gyere! – próbálkozott újra.  – Van mit megbeszélnünk.
– Nem! – nyitottam fel a táskát és a benne lévő pisztolyt szegeztem neki. – Hagyj békén,  vagy meghúzom a ravaszt. 

2015. augusztus 2., vasárnap

12. Rész - Bungee jumping kötél nélkül

Hellobello!
Bocsánat, hogy késtem picit a résszel, de táborban voltam.
Ez idő alatt viszont elkészült az új design is, bízom benne,  hogy megfelelő lett (Sok köszönet érte Timinek)
és hamarosan elkezdem javítani a régi részeket
Mint jól tudjátok, véleményeket, gondolatokat, ötletek várok szívesen.
Jó olvasást!

***
Zúgott a fejem. Kavarogtak a színek a szemem előtt,  mikor kinyitottam. Nem tudtam mire fókuszálni, még mindig a kloromorf hatása alatt voltam egy picit.  Hallásom recsegett, nehezen értettem meg a mondatokat.
– Felébredt! – jutott el az agyamig a szó.  Valaki közelről mondta. 5-en hajoltak az arcomban, de nem élesedett ki a kép. Zöld foltok, barna foltok és egy nagy kék folt. Körülbelül ennyit láttam.  Ujjaimat mozgattam, valami puhán feküdtem. Ágyon, ahogy éreztem.
Kezdtem eszméletemet visszanyerni. Még élesen égett a fejemben, ahogy berántottak a falhoz, valaki a számra tette a kezét és ennyi. Videó vágás,  semmi több nem maradt meg. Látásom tisztult.

2015. július 23., csütörtök

11. Rész - Idegen a fedélzeten

Hellobello!
Meghoztam az új részt, remélem tetszik, ez egy új téma is, amibe más egy másik Marvel film került bele, remélem felismeritek.
Véleményeket mondjatok. Hideg-meleg, bármi jöhet, csak a munkában segítetek meg.
Viszont jövő héten nem leszek, így kicsit csúszni fog a következő rész...
Jó olvasást! :)

***
Steve Rogers:
Beléptem a központba,  melyet még mindig javítottak. Noha, már csak az apróságok maradtak, nem nézett ki úgy,  mint a betörés napján. 
– Kapitány!  – üdvözölt Maria, aki rám várt. 
– Jó reggelt Hill ügynök!  – köszöntöttem.
– Fury szeretne Önnel beszélni a Fantom akciókról  – csapott is bele a lecsóba. Jobb is, hogy a lényegre tértünk.
– Fantom? – ráncoltam a homlokomat.  Ki az a Fantom?
– Ezt a fedőnevet kapta a betörő,  aki tegnapelőtti éjszaka egy másik bázist is megrohamozott.
– Tessék?  – lepődtem meg. Három nap alatt két S.H.I.E.L.D támaszpontot is megtámadott. – Erről miért nem értesítettek?
– Mi is csak tegnap tudtuk meg, az akció után.  Nem lopott semmit se, viszont Barton ügynök megsérült...
– Clint?
– Igen, az ő lakása volt az a bizonyos bázis – szálltunk be együtt a liftbe. 
Nem gondoltam volna, hogy még egyszer nekifut a "Fantom". Sikerült a rendszert feltörnie, akkor mit akart egy másikkal,  ha semmit se vitt el, tört fel, rongált meg?
– Jelezni akart nekünk?  – merült fel bennem. Gondolataimnak hangot is adtam.
– Lehetséges... – grimaszolt Maria. – Innen tudja az utat! – szólt és nyílt a lift ajtaja. 
– Viszontlátásra!  – biccentettem, és indultam el a folyosón. Mit akarna jelezni? Hogy gyenge a rendszerünk?  Vagy, hogy abnormálisan profi a lány és van mitől félnünk?  Gondolkodtam. Viszont megsérült, a pajzs durván tönkretette az oldalát,  hogy volt képes?  Gyorsan regenerálódik?
*Kopp, Kopp* Nyitottam be Furyhoz.

2015. július 17., péntek

Kiegészítő Rész - James kísérlete

Hellobello!

Meghoztam a kiegészítő részt, mivel 25 feliratkozó lett, eljutottunk a 10. részig és bőven túlléptük az 5000 megtekintést. Nagyon, nagyon köszönöm!

Vélemények, mint jól tudjátok, jöhetnek, csak az én munkámat segítenétek.
Bocsánat, hogy csak most tudtam hozni a részt, de el voltam utazva...

Jó olvasást! :)
***

Kiszálltam a taxiból. Kellemes kertvárosi házhoz érkeztem. A kerítés kovácsoltvas volt, gyönyörű mintákat elevenítve meg. Benyitottam a kiskapun és a bejárat felé indultam. A vajszínű ház mellett a garázs volt látható,  ami előtt egy szürke Toyota parkolt.
Benyitottam az ajtón,  ahol egy vörös fenyő berakású hallba érkeztem.  Onnan jobb oldalra egy hatalmas nappali nyílt.  Plazma Tv-vel, kanapéval, fotelekkel, hi fivel és még lehetne sorolni. Bal oldalt egy 8 fős asztal ácsorgott, ez volt az étkező,  mely egybe volt nyitva a konyhával. Ahol fehér,  letisztult felület volt a pult, a szekrények pedig vöröses–barna fából készültek.  A sarokban egy sötét szürke hűtő is helyet foglalt. A két helyiség közötti folyosón haladva, eljutottam a lépcsőhöz, mely lefelé és felfelé is vezetett. Gondolom lefelé raktár,  pince és ilyesmi látszott.  Nem indultam fel, hanem tovább mentem a földszinten,  ami elkanyarodott, majd egy ajtón át vezetett a teraszra. Melyet valami növény körbeindázott. Gyönyörű hely volt. A korláthoz trappoltam és élveztem a napsütés melegét, a táj szépségét.  A teraszról az udvarra lehetett látni,  melynek nagy része egy épületből állt,  a többi gyümölcsfákkal volt beültetve.
Layout by Alessa Belikov