Hello!
Nos, innentől kezdve, nem csak Annabeth szemszöge lesz olvasható, hanem keverni fogom.
Vélemények jöhetnek! És bármi ötlet vagy bármi!
Jó olvasást! :)
James Bucky Barnes:

Kezembe fogtam a mappát és úgy haladtam a hideg moszkvai utcákon hazafelé. Kocsik zümmögtek, emberek társalogtak, néhány étteremből zene szűrődött ki, lámpák fényei villantak fel és világították meg az utcát. Nem fogtam taxit, és nem szálltam fel tömegközlekedési eszközre. Most csak egyedül akartam lenni, minden mástól mentesülni. Jó jogos, legtöbbször egyedül vagyok, de most a gondolataimnak is teret szerettem volna adni. Eddig ezt nem tettem meg, most eljött az ideje.
Képek gyötörtek. Mindig ugyanazok... A férfi, akit kimentettem a repülőgépről, akivel harcoltam, majd zuhanás, vérfagyasztó hideg párosulva a bezártsággal és végül egy idősebb ember képe, aki adja nekem a feladatokat. Semmi több, de jól tudom, hogy ezek az emlékeim. Az emlékek, melyre nem emlékszem és nem tudom, hogy mit kéne kezdenem velük. Mind vissza fog jönni valaha? Mondjuk, ha látnám újra azt a magas férfit, akit kimentettem a repülő hajóból, vagy bárki, aki az emlékeimbe szerepel?
Megráztam a fejemet és elhessegettem. Pont most kaptam új munkát, inkább azzal kéne foglalkoznom... Erős, néma léptekkel sétáltam haza. A belvárosban laktam egy étterem fölött, sárga kis szobákban. Házam nem volt valami eget rengető, de nem is voltam sokat otthon. Üres volt, úgy igazán. Képek, vagy bármilyen díszítő tárgyak száma egyenlő volt a kerek nullával. Amint belépett az ember, ha egyenesen haladt előre, akkor a konyhába jutott, ahol volt egy asztal négy székkel, onnan vagy az előszobából be tudott sétálni a tágas nappaliba, ami kanapéból, két fotelből, Tvből, egy íróasztalból és számítógépből állt. Másik oldalon pedig a fürdő és a hálószobám volt található. Kietlen az egész, eddig ez nem zavart, de most még én is megéreztem az ürességet... Legközelebb hozok haza valamit, hogy legyen egy igazán saját tárgy is itthon.