2015. július 23., csütörtök

11. Rész - Idegen a fedélzeten

Hellobello!
Meghoztam az új részt, remélem tetszik, ez egy új téma is, amibe más egy másik Marvel film került bele, remélem felismeritek.
Véleményeket mondjatok. Hideg-meleg, bármi jöhet, csak a munkában segítetek meg.
Viszont jövő héten nem leszek, így kicsit csúszni fog a következő rész...
Jó olvasást! :)

***
Steve Rogers:
Beléptem a központba,  melyet még mindig javítottak. Noha, már csak az apróságok maradtak, nem nézett ki úgy,  mint a betörés napján. 
– Kapitány!  – üdvözölt Maria, aki rám várt. 
– Jó reggelt Hill ügynök!  – köszöntöttem.
– Fury szeretne Önnel beszélni a Fantom akciókról  – csapott is bele a lecsóba. Jobb is, hogy a lényegre tértünk.
– Fantom? – ráncoltam a homlokomat.  Ki az a Fantom?
– Ezt a fedőnevet kapta a betörő,  aki tegnapelőtti éjszaka egy másik bázist is megrohamozott.
– Tessék?  – lepődtem meg. Három nap alatt két S.H.I.E.L.D támaszpontot is megtámadott. – Erről miért nem értesítettek?
– Mi is csak tegnap tudtuk meg, az akció után.  Nem lopott semmit se, viszont Barton ügynök megsérült...
– Clint?
– Igen, az ő lakása volt az a bizonyos bázis – szálltunk be együtt a liftbe. 
Nem gondoltam volna, hogy még egyszer nekifut a "Fantom". Sikerült a rendszert feltörnie, akkor mit akart egy másikkal,  ha semmit se vitt el, tört fel, rongált meg?
– Jelezni akart nekünk?  – merült fel bennem. Gondolataimnak hangot is adtam.
– Lehetséges... – grimaszolt Maria. – Innen tudja az utat! – szólt és nyílt a lift ajtaja. 
– Viszontlátásra!  – biccentettem, és indultam el a folyosón. Mit akarna jelezni? Hogy gyenge a rendszerünk?  Vagy, hogy abnormálisan profi a lány és van mitől félnünk?  Gondolkodtam. Viszont megsérült, a pajzs durván tönkretette az oldalát,  hogy volt képes?  Gyorsan regenerálódik?
*Kopp, Kopp* Nyitottam be Furyhoz.
– Jó reggelt, Kapitány!  – üdvözölt az asztala mögül.  Egy szerelő ácsorgott a számítógépei előtt és erősen koncentrált.  Amúgy a teremnek nem esett baja, nem is itt harcoltunk... Átvágtam a tárgyaló részen. 
– Hallottam mi történt  – jegyeztem meg.
– Igen... – morogta Fury. Nem volt jó kedvében,  mogorva pofát mutatott. 
– Semmi nyomot nem hagyott? 
– A kamera felvételeken a maszkja miatt nem tudjuk azonosítani.  Kesztyű miatt nem hagyott ujjlenyomatot. Vére sehova se csöpögött. Végig kutatattam az egész épületet... – nézett fel, egyenesen a szemembe. – Erre megtámadott egy újat.  Remélem,  egyelőre ennyit...
– A pajzsomat is levizsgáltatták? 
– Igen, a dulakodás miatt nem találtunk rajta megfelelő nyomot... – sóhajtott fel és maga elé meredt. Éreztem,  hogy van valami, amit nem mondott el, valami, ami megülte a légkört és nehezen telepedett az igazgató vállaira.
– Ön szerint ki lehetne az? – hátha volt valami ötlete. Nekem semmi sem. 
– Valami profi, aki készült erre... Csak tudnám,  hogy jutott be ilyen könnyen.  – csapta le a kezét az asztalra. Nem mondott többet. Mindketten a gondolatainkba merültünk.  – És nem tudom, hogy milyen kárt okozott! – akadt ki.
– De... – kezdtem bele.
– Nem – kotyogott közbe a szerelő.  Fiatal férfi volt, haját felzselézte és gyorsan pötyögött az egyik klaviatúrán, szemüvege lecsúszott az orra hegyére. Barna szemeivel minket vizsgált. – Nem tudjuk.  Nem hagyott nyomot, mintha be se tört volna. Csak megérzés, hogy valami nincsen rendben, de látványos hibát nem okozott. Annyit tudtunk lenyomozni, hogy mikor a rendszerbe behatolt, valószínűleg vírusokkal bombázta a tűzfalat... – gondolkodott tovább hangosan. – Meg van egy láthatatlan rész. 
– Tessék?  – lepődtem meg. Ki képes ilyenre?
– Jól hallotta – vette le a szemüvegét és megtörölte a pólója szélével. – Nem látom be, egy nagyon pici rést, mintha nem is lenne ott, de ha tüzetesebben megvizsgálja az ember, akkor láthatja, hogy van ott valami...
– A szentségit! – mérgelődött Fury és kezdett az idegessége átragadni rám is. Milyen profi lehet ez? Noha harcolni annyira nem tudott, de mégis simán be és kijutott...
– Tudom, hogy kicsi az esély rá – jutott eszembe valami. – De mi van, ha ez egy belső ember? – néztem az igazgatóra, kinek csak elsőre elkerekedett a szeme, majd gondolkodtatóba esett.
– Ez... – kezdett bele, de nem fejezte be a gondolatát.
*Kopp, Kopp* Ütögette valaki meg az ajtót, majd már nyílt is. Mindketten átlestünk a tárgyalótermen, hogy ki jött be.
Egy... Egy nő volt az. Térdig érő műszálas nadrágot viselt, mely megvillantotta formás vádliját, a lábfejére egy egyszerű kék sportcipőt húzott. Felülre egy szürke ujjatlant vett fel, mely még így is mutatta vékony csípőjét, lapos hasát és formás kebleit. Kezein fáslit viselt, mely mögött hegek nyomai tűntek fel. Óceán kék szemeivel minket vizslatott, csodás száját összevonta, barna göndör haját pedig copfba szorította. Vékony hegek tűntek fel az arcán, szinte frissek...
– Jó reggelt, Ms. Outlaw! – jött elém Fury. Hát ő lenne az, aki furcsán viselkedik, pedig meg kell, hogy mondjam elképesztő. nem is a külseje, hanem inkább a magabiztossága, ami sugárzott belőle.

Annabeth Outlaw:
– Ő itt... – kezdett bele Fury és Stevere mutatott.
– Tudom, Steve Rogers, más néven Amerika Kapitány – vontam vállat és elé léptem. – Annabeth Outlaw – nyújtottam a kezemet kézfogásra.
– Őrölük, hogy megismerhetem – szorította meg és belenézett a tekintetemben. Szinte szédülni kezdtem. Világító szemei olyan ártatlanságot sugároztak, amitől szinte rosszul lettem. Jól tudtam, hogy ő ilyen nagy igazságosztó, de most valahogy még a találkozástól is kirázott a hideg. Azonnal eleresztettem a kezét, mintha villám csapott volna meg. 
De újra végigmértem, noha találkoztam már vele, de akkor nem volt ennyire "ártatlan", akkor éppen meg akart ölni. Ellenszenvem nem csökkent az irányába, sőt inkább egyre nőtt és nem értettem igazán, hogy miért. Mintha belém látott volna és ez zavart, de nagyon.
– Ma mit csinálunk? – fordultam Fury felé, aki csak elmosolyodott.
– Ma nem én foglak tanítani, sok dolgom van... – ráncolta a homlokát. – De Natasha már felajánlotta segítségét és azt hiszem még a Kapitány is be fog szállni.
Na de jó! Azonnal elnyomtam a grimaszomat, nehogy még meglátszódjon rajtam. – Oké. Tehát?
– Vezetés lesz ma! Motor, autó, hajó, helikopter, és ha van idő, akkor vadászrepülő is. – csapta össze a kezét.
– Ez az! – vigyorodtam el. Vezetni imádtam. – Autó és motor megy már!
– Kiderül, addig is Kapitány, legyen szíves és kísérje le – hessegetett el minket, de még visszanéztem. Látszott rajta, hogy az elmúlt napok megviselték... Már-már engem is elkapott a lelkifurdalás, de elfordítottam a tekintetemet. Úgyis csak én voltam, nem fogok újra betörni...

***
– Végre! – szólalt meg Natasha a távolból, akinek csak a vörös hajkoronáját véltem eddig felfedezni. – Azt hittem már, hogy megakadt a lift, olyan lassúak vagytok – nevetett fel. Jó kedve volt és elég pozitívan állt hozzám, így magamra erőltettem egy kedves mosolyt és már hallgattam is, amit mond.
Úgy igazán nem lettem okosabb, hiszen autót és motor vezetést vettünk elsőnek, noha a S.H.I.E.L.D.-i járgányok kicsit speciálisabbak voltak, sokkal több dologgal rendelkeztek, kilőhető kisrakéta, tartalék pisztoly, és még lehetne sorolni.
– Kész vagy? – szólalt meg Nat. És végigmért, ahogy felültem a motorra.
– Oh, igen! –  húztam végig a kezemet a fekete fényes felületen. Az én drágám! Kényelmes volt és stabil, mintha a testem meghosszabbítása lett volna. Csodálatos volt! Kaptam egy bukósisakot még, amit ugyan felhúztam a fejemre, de nem volt nagy kedvem hozzá. – Megyek! – kiáltottam és a kormány két oldalát lenyomtam, azonnal felbőgött a motor és szinte kivágódtam a vonal mögül. Fantasztikus volt, sőt nem lehet szavakba önteni! Érzed, ahogy a menetszél neked csapódik, ahogy a súlyoddal irányítod.
– Húúúúúúú! – kurjantottam és még egy kört mentem vele.
– Oké, látom ezzel nem lesz gond! – vette át a sisakot tőlem Natasha.
– Mióta motorozol? – kérdezte meg Steve összevont karokkal.
– 3 éve – válaszoltam szárazon. Nat Steve felé nézett, jól tudtam, hogy azért mert ezt ő se tudta rólam.
– Rendben, kocsit tudom, hogy tudsz vezetni. – vont maga után a lány. Nem is baj, hogy azt kihagyjuk, legalább tovább térhetünk. 
A hajóval se volt gondom, hamar ráéreztem, viszont, ami nem ment az a helikopter, egyszerűen nem láttam meg jól a teret, nem tudtam jól kormányozni és egyfolytában azt éreztem, hogy mindjárt elenged a motor, vagy valaminek ütközünk, vagy elcsap egy madarat, meg hasonlók. Teljesen paráztam és ezen Natasha se tudott mit tenni.
Több órát is rápazaroltunk, mire késő délután eljutottunk a hangárba.
– Ez az! – vigyorogtam, konkrétan a vadászgépeket vártam a legjobban.
– Ezzel megyünk! – mutatott egy szállítószerűségre, melynek két szárnyában propeller volt látható. Belülről még jobb volt, a vezérlőpulton elég hamar elnavigáltam magamat, a kormány pedig nem volt nagy kunszt.
Natasha felvitt minket, igen, Steve egész nap velünk jött, sok dolgon jót nevetett és még a hajózást ő is kipróbálta. De azért örültem volna, ha nem jött volna.
– A tied! – adta át nekem a navigációt, noha ott ült mellettem és bármelyik pillanatban képes lett volna ő irányítani.
Jobbra fordultam majd balra, nagyobb sebességre váltottam és az épületek közé ereszkedtem.
– Repülni is tanultál? – kapaszkodott meg a Kapitány a székemben.
– Nem – nevettem fel. – Sose, de... Ez csodálatos.
Gyönyörű volt fentről New York, ahogy minden lámpa kezdett kigyulladni, a nap a horizont felé közeledett. Elmentünk a Golden Gate mellett is, ahol az autók tömött sorokba álltak, majd az Empire State Building mellett is. Meseszép volt, alig bírtam betelni vele.
– Brooklyn! – kiáltottam fel, mikor elhaladtunk a fölött is. Igyekeztem megkeresni az utcámat, de nem találtam meg.
– Ez volt eddig a legjobb! – mosolyogtam fényesen. Alig tudtam abbahagyni, hiszen nagyon jó kedvem volt.
– Vigyázz! – sikította Natasha és a következő pillanatban nekünk vágódott egy ember. Mármint a szélvédőnek. Reflexből rántottam el a kormányt és a gép haránt repülésben indult meg lefelé.
– Mi a franc volt ez? – sápadtam el és a szélvédő szélén megláttam az alakot. Aki valami fémsisakot viselt magán, aminek vörös szemei voltak és fedele pedig nem, így kilátszott barna haja. Egy téglavörös dzsekit viselt még egy kék pólóval. Egyik kezében egy furcsa korong volt, mellyel odarögzítette magát a géphez. Másik keze a lába felé indult meg, ahol valami ismeretlen  pisztolyt viselt.
– Nem! – ordítottam és oldalra fordultam, észveszejtő spirált indítottam lefelé. 
– Egy épület! – ordította Natasha, aki próbálta átvenni az irányítást, de mindig átkapcsoltam.
– Nyugi! Várj! Tudom, hogy kell! – vettem át újra. – Bízz bennem! – szorítottam össze a számat és a lányra néztem. Ellenszenves tekintetbe ütköztem, nem nagyon akart megérteni. De végül bólintott.
A spirálból kiengedtem magunkat, majd közel mentem egy épülethez, hogy lesúroljam az oldalról.
– Elment az eszed? – döbbent meg Steve.
– Igen! – kiabáltam. – Csak figyelj! – és az épület oldalához közelítettem. Nagyot lökött rajtunk, mikor a két felület összeérkezett. A férfi pedig hirtelen eltűnt.
– Te megölted! – sziszegett a kapitány és kirángatott az ülés mögül, megfogta az ujjatlanomat és úgy emelt fel.
– Nem, nézz csak le!  – mutattam lefelé, ahol tényleg volt a férfi. Erre a Kapitány meghökkenve elengedett. 
– Őrült vagy! – ment hátra.
Natasha nem mondott semmit se, csak újra kezébe vette az ügyet és visszavitt a bázisra. Egész úton semmit se mondtunk egymásnak. 
De tudtam, ez a pasas nem idevaló volt? Furcsa volt a pisztoly felépítése, és csak úgy a légből lepottyant... Valami nem stimmelt.
– Köszönöm! – mondtam Natashának és el is búcsúztunk.
– Hova mész? – kérdezte meg Steve a nyomomban.
– El, mint látod! Fáradt vagyok – igyekeztem lerázni magamról.
– De Furynak...
– Nem! – fordultam meg és a falnak nyomtam, noha simán ellökhetett volna. – Semmit se mondunk neki! Még nem! – néztem a szemébe újra. Végre felcsillant az ellenszenve.
– De igen – ellenkezett és megfogta a kezeimet. Érintése megint megborzongatott.
– Akkor csak te! – sziszegtem, majd engedtem, hogy lefejtse a kezeimet róla. – Mennem kell! – hagytam ott és hőbörögve léptem le. Mi az istent akar tőlem? Nem kéne elmondani, hiszen azt se tudjuk ki? Mi a francot keresett ott az a férfi? Gondolataim, mint a vihar egyre csak kavarogtak a fejemben.
Tiszta levegőre volt szükségem, így nem tértem vissza azonnal a szállásomra. Hanem inkább kimentem, hogy a parkban sétáljak egyet. Muszáj volt, a mai nap fantasztikus volt, és borzalmas is...
– Áhhh! – kapta el valaki a karomat és a számra tapasztotta a kezét. Azonnal megéreztem a kloroform illatát. Még párat próbáltam csapkodni a kezemmel, de a szer hatott...

8 megjegyzés:

  1. Mi ez a befejezés? Az elmúlt fél órám azzal telt,hogy gondolkodtam ki lehet a támadó,de megpróbálom összeszedni magam,és egy normális hozzászólást írni.
    Ne tudd meg mennyire örültem,hogy láttam van új rész:) Bár nekem ez a rész egy kicsit olyan vihar előtti csendre hasonlított. Fury arcát nézném meg mikor rájön, hogy ki is Fantom. Az edzés végén a vita nagyon jó volt, és az,hogy Nat normálisan viselkedik sőt még egy mosolyt is megereszt régi-új barinőjével(igen szándékosan írtam ezt:) kapcsolatban vitte a pálmát. Tudom ,hogy megint értelmetlenül hablatyoltam, de este szerintem még egy félszemű elcsapott macskának is több értelmes gondolata van mint nekem.
    Szabina

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh Köszönöm! ^^
      Nagyjából értettem, úgyhogy nincs gond.
      igen, ez egy összekötő rész volt, mivel most egymás után is lesz két nagy téma.
      Meg fogod tudni majd ki is a titokzatos alak... ;)
      Fury nem mostanában fog rájönni, viszont valaki más igen ;)
      Igen, Nat is vissaakarja szerezni a barátságot :)
      Azt hiszem ha ezen ennyit gondolkodtál, akkor lesz rész, mikor egyenesen meg fogsz ölni :D de titok még
      Köszönöm :)

      Törlés
  2. Mikor hozod a következő részt? Rég volt már

    VálaszTörlés
  3. Azt az istenit!
    Ez baromi jó lett és, hogy behoztad a galaxis őrzőit :D Baromi jóóóóó
    Imádom! Továbbra is

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm nameee!
    Igyekszem hozni hamar a részt Lady Red! :)

    VálaszTörlés
  5. Figyelj... nem akarom, hogy rossz indulatúnak nézz, de szerintem a világ legrosszabb döntése volt belerakni a Galaxis őrzőit. Eddig teljesen meg voltam elégedve mindennel és imádtam, de ez a rész akkora csalódottsággal járt, hogy az nem igaz. A két film kül nagyon jó, de egyben förtelmes. Összezavarodtam nagyon és nem tudom túltenni magam ezen, mert annyira megtetszett a sztori viszont így már nem akarom tovább olvasni. Még egyszer bocsánat, ha sértőnek találod a véleményemet. Csak szerettem volna, ha tudod, hogy nem érdemes keverni az ilyen jellegű filmeket. Ezt félretéve nagyon jó író vagy és irigyellek, hogy ekkora kreativitással és képzelőerővel rendelkezel!

    Sok sikert a továbbiakhoz!

    VálaszTörlés
  6. Hát pedig az én történetem szerves részei és csalódni fog a Bosszúállók 3-mal és 4-gyel is, ha így gondolod. Sajnálom, hogy így alakult,de én benne fogom hagyni őket, nagyon fontos szál. De köszönöm a véleményed, és hogy eddig elolvastál, egyáltalán nem sértés, csak sajnálom, hogy így alakult és nem adsz meg neki esélyt :)

    VálaszTörlés

Layout by Alessa Belikov